Nem tudta feldolgozni szülei válását és derékba tört karrierjét a 18 éves színésznő: egy buliban érte őt a szörnyű halál

Anissa Jones korai halálához minden bizonnyal zavaros tinédzserévei vezettek, mely tele volt csalódásokkal és kudarcokkal, amit a fiatal színésznő nem viselt jól…

Senki sem érti, hogyan történhetett

Anissa Jones 1958. március 11-én született az amerikai Indianában, Lafayette városában: édesapja mérnök volt, valamint a Purdue Egyetem igazgatóságának tagja, ahol Anissa édesanyja, Mary zoológushallgatóként tanult, így ismerkedett meg a pár, akik kislányukat már annak négyéves korában beíratták táncórákra, két évvel később Anissa pedig meg is kapta első reklámszerepét. Épp ez időtájt Henry Garson és Edmund Beloin producerek a Family Affair című műsor ötletén dolgoztak, és mikor meglátták a hatéves lányt, úgy gondolták, tökéletesen illene rá Buffy szerepe. A műsort végül 1966 szeptemberében mutatták be a CBS-en: a Family Affair a Bill Davis nevű férfi történetét meséli el, akinek testvére elhunyt, így neki kell felnevelnie bátyja gyermekeit, a 15 éves Cissyt, valamint az ötéves ikreket, Buffyt és Jodyt. A sitcomból öt évadot készítettek, 1966-tól 1971-ig sugározták. Anissa mindeközben más projekteken is dolgozott: beszélgetős műsorokban volt vendégszereplő, és az egész világ rajongott a gyönyörű és tehetséges kislányért, akit csak imádni lehetett. A sorozat után Jones változtatni akart karrierjén, és úgy döntött, hogy inkább filmekben szerepelne, így jelentkezett egy meghallgatásra – Az ördögűző című filmben Regan MacNeil szerepét szerette volna megkapni, de ez végül nem jött össze neki. Nemsokkal később pedig beköszöntöttek a tinédzserévek, amely igencsak zavaros és nehéz volt Anissa számára, ez vezetett a végzetes tragédiához is.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Falco nevéhez olyan máig közkedvelt slágerek fűződnek, mint a Rock me Amadeus, vagy a Der Komissar – a popsztár óriási népszerűségnek örvendett a nyolcvanas években, a sors azonban idejekorán közbeszólt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.