Angelina Jolie ezt sosem bocsátja meg Brad Pittnek

Messze még a jogi huzavona vége
Mikor volt már, hogy Angelina Jolie-ról egy film kapcsán beszéltünk volna. Az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, hogy minden idejét az ex-férjével való pereskedés köti le, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy teljes mértékben elérje, amit akar. A gyerekeik elhelyezésének ügyében hozott ítélet nem az lett, amire a színésznő számított, hiszen a bíró úgy határozott, hogy ő és Pitt megosztva nevelhetik öt kiskorú gyermeküket, a 17 éves Paxot, a 16 éves Zaharát, valamint vérszerinti gyermekeiket, a 15 éves Shiloh-t és tizenkétéves ikreiket, Vivienne-t és Knoxot.
A hírek szerint az édesanya olyannyira csalódott volt, mikor megtudta, hogy exe addig küzdött, amíg el nem érte, hogy közös legyen a gyermekfelügyelet, hogy folytatni akarja a pereskedést, fellebbezésre készül. Ráadásul annyira elfajultak a dolgok az egykori szerelmesek között, hogy a színésznő többé már soha nem képes megbocsátani Pittnek.
A Daily Mail cikke szerint Jolie soha nem arra hajtott, hogy teljesen eltiltsa a gyerekeit az apjuktól, csak a rendszerrel kapcsolatban vannak kifogásai, amely például nem tette lehetővé, hogy ő és a gyerekei maguk szólalhassanak fel a tárgyalás alatt, hogy elmondják a saját álláspontjukat, így pedig véleménye szerint sok fontos dologra nem derült fény a családjukat illetően. Ehelyett inkább a két szupersztár ügyvédei között ment a csatározás, és nem a gyerekek szempontjából előnyös döntés született.
Akármennyire is örülnek a döntésnek Pitt ügyvédei, az ítélet még nem végleges, ugyanis pár hónappal ezelőtt a színésznő a bíró leváltását kérvényezte, azzal az indokkal, hogy üzleti kapcsolatban áll Pittel, emiatt pedig elfogult lehet. A dolog pikantériája, hogy 2014-ben ugyanez a bíró tette házastársakká őket az esküvőjükön.
Brad Pitt és jogi csapata az ügy mielőbbi lezárását sürgetik, a gyerekek érdkében, hogy mihamarabb tartósan stabil életformát alakíthassanak ki ennyi év bizonytalanság után.
Sokat változott a divat 1980-hoz vagy 1990-hez képest, így nem csupán mi fogjuk a fejünket a régi fotókat és szettjeinket elnézve, de a sztárok is. Most összegyűjtöttük, hogyan festettek a legmenőbb hollywoodi sztárok első vörösszőnyeges megjelenésükön.























