Ő Andrea Bocelli ritkán látott, nagyobbik fia: Amos 30 éves, és hihetetlenül sármos férfi

Öccséhez, Matteóhoz hasonlóan Amos Bocelli is rendkívül jóképű pasivá érett, ő azonban jóval kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt, mint híres édesapja és testvére.

Más hivatást választott magának, mint a testvérei

A világhírű olasz tenorista, Andrea Bocelli először 1992-ben állt oltár elé, amikor feleségül vette Enrica Cenzattit, aki házasságuk során két fiút szült neki – Amos 1995-ben, Matteo pedig 1997-ben látta meg a napvilágot. A szülők 2002-ben, csendben és botrányoktól mentesen váltak el egymástól, az énekes pedig ezt követően hosszú éveken át nem nősült meg újra, egészen 2014-ig, amikor feleségül vette a nála 25 évvel fiatalabb színésznőt, Veronica Bertit – kislányuk, Virginia, még az esküvő előtt, 2012-ben jött a világra, ő a híresség egyetlen lánya. A két fiatalabbik csemete rengeteget örökölt a híres édesapa párját ritkító tehetségéből – sőt, a másodszülött fiú a nyomdokaiba is lépett, s ma már sikeres zenészkarriert mondhat a magáénak –, a legidősebb testvér azonban más pályát választott magának. Éppen ezért ő öccsétől és húgától eltérően jóval kevesebbet mutatkozik a publikum előtt, így sokan nem is tudják, milyen elképesztően vonzó; galériánkban megmutatjuk!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Leadfotó: Chris Haston/WBTV via Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.
Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.