Sztárok

Amanda Seyfried és Josh Hartnett szakítottak

A csodaszép Amanda és a szexi Josh csupán négy hónapja voltak együtt, azonban mindenki úgy vélte, hogy Hollywood-nak ismét van egy álompárja. Ez a kapcsolat sajnos véget ért.

Az egykori pár egy közös barátja a brit Daily Mail nevű lapnak a következőket nyilatkozta: „Amikor Amanda nem forgatott, mindig hazarepült Los Angeles-be. Megpróbálta Josh-t minél többször is látni, de nem igazán sikerült neki. Úgy döntött, hogy szakít.”

Ezen kívül többen azt állítják, hogy Amanda még nem tette túl magát egy korábbi kapcsolatán. Akkori szerelmével, Dominic Cooper-el még 2010 májusában szakítottak. A fiatalok a Mamma Mia című film forgatásán ismerkedtek meg, majd szerelembe estek. Azóta is barátok, azonban Amanda korábban bevallotta, hogy még nem heverte ki a kapcsolatukat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Reméljük a színésznő hamarosan ismét készen áll egy eget rengető szerelemre!

Következzen Amanda Seyfried Gone című filmjének előzetese:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Tíz együtt töltött év és öt gyermek felnevelése után hivatalosan is összekötötte az életét a világhírű futballista és modell kedvese.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen lesz majd teljes napfogyatkozás is Magyarországon, viszont nem a közeljövőben.
Lifestyle
Vannak olyan ételek, amiket még fedővel együtt sem kellene a mikróba tenni, mert szabályosan szétrobbanhatnak.