Amal Clooney ezt az egy dolgot ki nem állhatja a férjén: nagyon bosszantja, hogy így megváltozott George

George és Amal Clooney között mind a mai napig lángol a szerelem, ám van valami, amit a sztárütgyvéd szíve szerint már most maga mögött hagyatna a színésszel.

Álompár

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

George Clooney neve Hollywoodban mindig is egyet jelentett a sármmal: a több évtizede pályán lévő, kétszeres Oscar-díjas, valamint háromszoros Golden Globe-díjas színész és rendező hosszú ideig a világ egyik legvágyottabb agglegényeként volt ismert – egészen addig, amíg meg nem ismerte Amal Alamuddint, a libanoni származású, briliáns nemzetközi jogászt. Útjaik 2013-ban keresztezték egymást, amikor közös ismerősök révén találkoztak: a filmsztárt rögtön lenyűgözte az ügyvédnő intelligenciája, szépsége és elhivatottsága az emberi jogok iránt, míg Amal is megérezte, hogy a sármőr színész mögött mély érzések és valódi értékek rejlenek. Kapcsolatuk hamar komolyra fordult, majd 2014-ben, egy mesébe illő esküvő keretében Velencében örök hűséget fogadtak egymásnak – azóta két gyermekük született, egy ikerpár, Alexander és Ella. A Clooney-házaspár a nyilvánosság előtt is mindig példaértékű összhangot sugároz – legyen szó vörös szőnyeges megjelenéseikről, jótékonysági munkájukról vagy a családi életük hétköznapjairól. Viszont van egy dolog, ami Amalt nagyon is bosszantja, és szíve mélyén arra vágyik, hogy férje végleg a háta mögött tudja...

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...