Albert Györgyi 58 éves lenne: utolsó párja, Galsai Dániel szerint ilyen nő volt valójában a magyar újságírás ikonikus alakja

Idén októberben lesz 14 éve annak, hogy Albert Györgyi nincs köztünk – az újságíró épp a mai napon lenne 58 éves, ha még élne.

A váratlan tragédia

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Albert Györgyi neve a mai napig egybeforr a sikeres újságírással, hiszen Györgyi karrierjében olyan sikereket ért el, amiről sokan csak álmodnak: páratlan műveltsége többek között abban is megmutatkozott, hogy egy éven át a nigériai Lagosi Egyetemen tanult, majd hazatérése után öt évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-történelem szakára járt, végül pedig 1989-ben a MÚOSZ Újságíró Iskolájában végzett. Györgyi aztán dolgozott a Magyar Rádiónál, ahol a Külföldi Adások Főszerkesztőségén az angol szekciónál kapott állást, de az Ötödik sebesség és a Reggeli csúcs szerkesztő-műsorvezetője is volt négy éven át, majd a Petőfi Rádiónál csillogtatta meg tehetségét, de dolgozott a Calypso Rádiónál is. Mindezek azonban karrierjének csupán kezdeti sikerei, később még számtalan műsort vezetett, tudósított filmfesztiválokról, valamint a Nemzeti Színház sajtószóvívője is volt, de dolgozott sajtó- és PR-menedzserként, és több alkalommal közvetítette az Oscar-díjak átadását is. Munkája tehát szerteágazó volt, ami nem is meglepő, hiszen Györgyi egy kicsit mindenhez is értett, magánéletében azonban már nem volt olyan szerencsés, mint újságíróként és televíziósként. A riporterként is emlegetett Albert Györgyi első férje egy nála 20 évvel idősebb üzletember volt, míg másodszor Máté Gábor színművészhez ment feleségül, harmadik férje pedig Győrffy András borkereskedő lett, azonban ez utóbbi frigy is válással végződött. Végül Galsai Dániel mellett lelt rá a boldogságra, ám a pár nem élvezhette sokáig a közös szerelmet: 2008. október 3-án Györgyi váratlanul elhunyt, amikor egy interjúra indult a TV2 Aktív című műsorában. A taxiban lett rosszul, a kiérkező mentők 45 percig küzdöttek az életéért, de sajnos már nem tudták megmenteni őt – a diagnózis szerint légzési és keringési elégtelenség okozta a halálát, pedig az újságírónak nagy tervei voltak a tragédia előtt…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!