Gyilkosságra készült az egykori gyereksztár! Nem akárkit fenyegetett

Fenyegetőzés
Nick Carter most megrázó hírt közölt. Távolságtartást kért Aaron ellen, hiszen tetsvére a közelmúltban azt mondta, azon gondolkozik, megöli Nick feleségét, és születendő gyermekét. A Carter-család aggódik a fiatalemberért, és remélik, hamar megtalálja majd azt a kezelést, aminek köszönhetően végre meggyógyul. Egy biztos, a jelek szerint tényleg komoly bajok vannak az egykori tinisztár fejében. Korábban már készültek róla olyan képek, hogy fegyvereket vásárol, pedig állítólag mentálisan már akkor sem volt olyan állapotban, hogy ehhez engedélyeket kaphasson.
























