A női írók beskatulyázása- interjú Lovas Nagy Annával

Szeptemberben a boltokba került Lovas Nagy Anna első regénye, a Verazélet. Az írónőnek saját élete is regénybe illő, nem véletlen, hogy első könyvében számos önéletrajzi motívumot találunk.

Anna édesapja ismeretlen, édesanyja négy éves korában külföldre utazott és magára hagyta. Nehéz körülmények között, egy szegény családnál nevelkedett, majd elszökött otthonról és állami gondozásba került. Ennek ellenére képes volt talpra állni, első regénye pedig már az Alexandra Top 100 hetedik helyén áll. Inspiráló történetével érdemes megismerkedni, csakúgy mint regényével, ami a nők közötti szerelem témáját boncolgatja.

Mikor kezdtél el írni?
 
Anna: Amikor már nem azt gondoltam, csak utánzás amit írok, 10 éves voltam. Az iskolai írásgyakorlatokat mindig élveztem, és az irodalom tanárom is bátorított. Ami tollat, ecsetet kívánt, abban voltam ügyes, hosszasan nem is tudtam eldönteni, melyiket válasszam. Ma már nincsen választási kényszerem, örülök, hogy mindkettő megvan. 24 évesen eltöltöttem fél évet Izraelben, és mikor visszatértem, akkor éreztem úgy, hogy elég érett vagyok a publikálásra. Az Élet és Irodalom-tól kaptam ígéretet, de sosem jelentem meg.  A láthatatlan kritika megnyírbálta az önbizalmamat.  Miután a grafikával meg festészettel sikereket értem el, úgy gondoltam, ahhoz van nagyobb tehetségem, és abba az irányba indultam el.

Mit lehet tudni a Verazélet megszületéséről?

Anna: Hosszú folyamat volt. A könyv első fele hamar megszületett, és egy elhúzódó, ágyban fekvéssel járó betegségnek volt a következménye. Előtte is írtam prózát, de csak novellákat, kisebb terjedelmű írásokat. Két fájdalomhullám között, álmatlan éjszakákon írtam, hogy eltereljem a figyelmemet. Az első 25-30 oldal gördülékenyen ment, nagyon jó érzés volt, azt hittem, így megy majd legalább 300 oldalon keresztül. Egy idő után azonban megtorpant, mert nem volt rutinom hosszabb szövegekkel. Csiszolgattam, szöszöltem rajta, de végül eljutottam oda, mindenképpen szükségem lesz segítségre. Egyedül nem tudtam megítélni, jó irányba haladok-e, túl közel volt hozzám a szöveg. Több írásműhely után kötöttem ki Bódis Kriszta írószemináriumán. Közös hangot találtunk, világos útmutatást kaptam, és elkezdtem a szöveggel haladni. Az első Bódis szeminárium után elküldtem a regényt két kiadónak, de nem jártam sikerrel, illetve a második kiadó a kezdeti érdeklődés után elállt a kiadástól. Végül a Noran Könyvesháznál jelentem meg.

Mennyi a regényedben az önéletrajzi ihletés?

Anna: Erre nem lehet pontos választ adni. Létezett egy történet, vagy egy történet töredéke, amit az alapfolyamhoz tudtam kapcsolni. Volt egy elképzelésem, ami a traumáról szólt, és ebbe szövődött a többi. A család, mint traumatizáló környezet, vagy annak a hiánya. A szerelem, amiben megsérülünk. Ezek a részek néha közel, néha nagyon távol állnak a valóságtól.  Egy cserép részeként lehet a legjobban elképzelni, amit leteszünk a papírra és hozzárajzoljuk a lehetséges kiegészülést. A mozaikban léteznek részek az én életemből, és más emberek elmeséléseiből.

Honnan jött a regény címének és a könyv borítójának az ötlete?  ( A borítón Egon Schiele: Anya és lánya c. festménye látható)

Anna: A cím nagyon az elején bevillant, már az első 10-15 oldal után megérkezett. Kezdetben névtelenül, mint X szerepelt Vera, a címmel együtt aztán meglett a megoldás, és a karakter neve is. A borító kétszer született, először én készítettem egy tipografikus tervet, ahol a zaklatott betűeltolásokon volt a hangsúly. Végül a második terv nyert, de ezzel is nagyon boldog vagyok: a színek, a hátlap, az egész kompozíció tökéletesen meg van tervezve. Nagyon szép lett, Faragó Ágnes könyvművész munkája.

Eddig milyen kritikákat kaptál? Mit gondolsz, a férfiak is szívesen olvassák a regényt, hiszen a célközönség nem éppen ők?

Anna: Eddig csupa jó kritikában részesültem. Nem hallottam semmilyen negatív véleményt, sőt, inkább olyanokat, hogy kár, hogy ilyen hamar véget ér a könyv. A férfiak közül Havas Henriktől kaptam kritikát, mikor interjút készített velem a Klubrádióban. Nagyon tetszett neki a könyv. Ami a célközönséget illeti, tudtam, hogy a saját közösségemnek, a leszbikusoknak felkelti az érdeklődését, és reméltem, szélesebb olvasói érdeklődésre is számot tarthat. Mára, az Alexandra Top 100 hetedik helyén áll a Verazélet. Első könyves szerzőként ez mindenképpen pozitív visszajelzés.

Tudod már, mit fogsz írni ezután?

Anna: Igen, megvan a fejemben az ötlet, még inkubálom, dajkálgatom kicsit. Sőt, még az azt követő két történet is kezd formát ölteni. Januárban megint kórházba kerülök, mert meg kell operálni a lábam. A kezdeti kínlódás és fájdalom remélhetőleg meghozza majd a gyümölcsét, és az ágyhoz kötöttség jót tesz az írásnak.

Hogyan vélekedsz a női írók beskatulyázásáról, és arról, hogy sokkal nehezebb írói karriert nőként befutni?

Anna: Ez a téma, amiről folyamatosan lehet és kell is beszélni. Feltenném a kérdést, hogy az irodalmi Nobel-díjasok között, illetve magyar viszonylatban a Kossuth-díjasok között milyen létszámban szerepelnek a nők? Hányan vannak a női akadémikusok? Az irodalmi orgánumok vezetői szinte kizárólag férfiak. Amíg ez nincs rendbe téve, a férfiak és nők száma nem közelít egymáshoz, addig erről a témáról mindenképpen beszélni kell, újra és újra felvetni. Nagyon szorgalmazom a kvóta bevezetését, akár az irodalomban, akár a politikában, akár a tudományos életben.

Te miket szoktál olvasni? A mai női írók közül kiket szeretsz?

Anna: Nagy mindenevő vagyok, rengeteget olvasok, nem csak szépirodalmat. Rajongok a Sci-fi-ért, Asimovot és Bradbury-t bármikor szívesen előveszem. Kedvelem Stephen King-et, a Ragyogás szerintem minden szempontból fontos könyv. Ha női írókat olvasok, és ki akarok kapcsolni, szívesen olvasom például Fable-től az Álomhajszát, ebből látszik, hogy a fantasy-t is szeretem. A kortársak közül, Szvoren Edina: Pertu című kötete kiemelkedően nagy élményt nyújtott. Minden mennyiségben és megunhatatlan újraolvasója vagyok Vonnegutnak. Kristóf Ágota Nagy füzete meghatározó.

Bódis Krisztával és még sokan másokkal elkezdtétek szervezni a Re:Lit névre hallgató irodalmi csoportot. Mesélnél erről egy kicsit?

Anna: A Re:Lit antielitista művészeti és közéleti csoport. A reliteratura rövidítése, szeretnénk a műveket újraírni, újraolvasni, újrafogalmazni, hiszen az irodalomnak az is a funkciója, hogy az előtte megszületett műveket az adott társadalmi környezetben újraértelmezze. Nyitni akarunk szélesebb társadalmi rétegek felé, akik el vannak zárva a művészetektől, mert nincsenek megfelelően birtokában az írástudásnak, de attól még szóbeli irodalmat létrehoznak. Célunk, hogy a marginalizált rétegeket beljebb hozzuk a központ felé. Nem véletlen, hiszen én is állami gondozott voltam és sokáig laktam a nyolcadik kerületben.
A Re:Lit remélhetőleg hamarosan elkezd teljes gőzzel üzemelni. Három lábon álló szerkezetet tervezünk. Már megy egy műsorunk a Tilos Rádióban, szükség lesz egy rendes honlapra. Itt szeretnénk publikációs felületet biztosítani a friss, és új alkotóknak. Ez persze nem csak az irodalomra vonatkozik, bemutatnánk a fiatal festőket, szobrászokat, színházi alkotókat egyaránt. Ezen kívül szeretnénk létrehozni az összes működő műhellyel és szemináriummal egy olyan, egymáshoz átjáró kapcsolatot, ami a mostani magyar művészeti életre nem igazán jellemző. Látjuk, hogy egy fiatalnak, egy egyetemistának, vagy egy bármilyen korú szeminaristának milyen nehézségeket jelent az irodalmi életbe bekerülni. A harmadik láb pedig az élő beszélgetéseink lennének, amelyeknek a Vis Major Kávézó adja a helyszínt. Az alapítvány létrehozása most van folyamatban.