Sztárok

A denevér álarca mögött - A Batman-színészek ranglistája

Március 3-ától már a magyar mozik is játsszák a legújabb Batman-filmet, a premier pedig remek alkalom arra, hogy elmélyüljünk az örök kérdésben: ki alakította a leghitelesebben - és a legpocsékabbul - a sötét lovagot az ezüstvásznon?

Súlyos örökség

Március 3-án mutatták be a magyar mozikban a Cloverfieldet és A majmok-bolygója legújabb epizódjait is jegyző Matt Reeves friss Batman-filmjét, melyben Robert Pattinson, az Alkonyat-szériával ismertté vált, ám azóta komoly színésszé érett 35 éves világsztár ölthette magára a köpenyes igazságosztó jelmezét. Pattinson súlyos örökséget cipel a hátán, hiszen az elmúlt harminchárom esztendő során rengeteg kollégája kipróbálhatta már magát Batmanként. Gotham ikonikus szuperhősének mozgóképes karrierje 1989-ben vett egészen új irányt, ebben az évben debütált Tim Burton Batmanje Michael Keaton, Jack Nicholson és Kim Basinger főszereplésével, és az aktuális mezőny egyik legjövedelmezőbb amerikai mozijává avanzsált. Azóta voltaképpen minden évtizedben újafazonírozták a színes képregényfüzetek lapjairól jól ismert Denevérember figuráját, és nemcsak a művészi közelítésmódok cserélődtek, de a Batmant alakító színészek is sűrűn adogatták egymásnak a kilincset. Most következő összeállításunkban összegyűjtöttük az elmúlt ötvenhat év legemlékezetesebb - és legsiralmasabb - Batmanjeit.

Összeállításunkért lapozd fel galériánkat!

8. Val Kilmer Joel Schumacher 1995-ös Mindörökké Batmanjében Val Kilmer alakította a címszereplőt. A színészt - aki paradox módon ugyanebben az évben szerepelt élete legjobb filmjében, a Szemtől szemben címűben - csúnyán félrecastingolták: szemlátomást semmit sem tudott kezdeni a szereppel, végig robotpilóta-üzemmódban játszott, jellegtelenségével-szürkeségével pedig gyakorlatilag a mélybe rántotta az egyébként sem túlságosan nívós filmet.
Kattints a további képekért!

A 30 éves szőke szépség a hercegi család büszkesége.

Leadfotó: Facebook/El País UY

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Sztárok
Sztárok
Bár első látásra meg nem mondanánk a két nőről, hogy testvérek, hiszen nem igazán hasonlítanak egymásra, vitathatatlan, hogy mindketten a maguk módján csinosak, és valódi természetes szépségek.
Sztárok
A walesi herceg évek óta védelmezi feleségét és családját, éppen ezért volt nagyon dühös, amikor Katalinról egy titkos fotót tett közzé valaki.
Lifestyle
Ez a kérdés nemcsak segíthet megérteni a partneredet, de egy jó alap lehet egy mélyebb beszélgetéshez is, ahol kiderítheted, mennyire képes együtt érezni másokkal, és hogyan kezeli a kapcsolatait.