Hatalmas újítással indul 2022-ben A Dal - részletek

Először lesz élő a zenei kíséret

"Eddig félplayback produkciókat láthatott a közönség A Dalban, a zene felvételről ment. A Dal 2022-ben mind a hét élő adásban eredeti hangszereléssel, élő zenével hangzanak el a dalok, amihez szükség esetén session zenészeket biztosítunk. Az elődöntő dalai akusztikus formában versenyeznek, a döntőben az MR Szimfonikusok harminc fős csapata kíséri a produkciókat" - árulta el Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában. Mint kifejtette, A Dal 2022-be is legfeljebb három perces, magyar nyelvű dalokat várnak, amelyek idén március 30. előtt nem hangzottak el és nem kerültek kereskedelmi forgalomba. A Dal 2022. január 29-én indul, válogatóból négy adás lesz, majd a két elődöntőt követi március 12-én a döntő. Medveczky Balázs szólt arról, hogy a zsűri tagjait később jelentik be. A végső győztes tízmillió forintot fordíthat produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt készíthet. A legjobb négy további három tagja öt-ötmilliót kap produkciója fejlesztésére, a nyolcas döntő maradék négy előadója pedig egy-egymilliót. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegíró, valamint a legjobb akusztikus produkció díját - írja az MTI.

Íme, egy kis visszatekintés a 2021-es A Dal döntőjéből:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekes megható őszinteséggel vallott arról, hogy kislánya miként inspirálja őt a zenében és milyen útravalót szeretne átadni neki.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
A világhírű teniszező, Novak Djokovic megmutatta, hogyan tudsz kánikula közepén elegáns maradni.
Egészség
A klímának vannak egészségügyi kockázatai, ha valaki rosszul használja, és még a szemed is begyulladhat.
Sztárok
Sok évnyi titkolózás és találgatás után végre hivatalosan is megerősítették a Hollywoodot régóta lázban tartó pletykát. Cara Delevingne egy exkluzív interjúban nyíltan beszélt arról, hogy valóban...
Egészség
Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen és drámaian léphet be a mindennapokba, ha nem ismerjük fel időben a szervezetünk vészjelzéseit. Most eláruljuk, melyik az az öt legfontosabb, kezdetben...
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...