A Csillag Születik első két kiesője…

Szombaton immár az első élő show-val folytatódott a Csillag Születik. A legjobb tizenkét döntős produkcióból a zsűri és a nézők közös döntése alapján Kővári Máté és a Latin Carneval esett ki.

A Csillag Születik 2012 első élő show-ja a hagyományoknak megfelelően a tizenkét döntős közös produkciójával indult. Ekkor még nem sejthették, hogy ki lesz az, aki jövő héten már nem állhat újra a zsűri és a nézők elé.

A döntősök közül többen is saját dallal készültek. Így az In Diretta zenekar Mulatós című számával lépett a színpadra, Németh Zoltán, alias Plazma a Vagesz című szerzeményét rappelte el, míg a The Immigrants a Miss Shaker című dalával igyekezett meggyőzni a zsűrit és a nézőket.
A blues-os hangú Juhász Marci egyedi módon dolgozta fel az Akkor szép az erdő című népdalt. Az énekes produkciók közül Negyela Bernadett Katy Perry-től a Teenage Dream-et, Szirota Jennifer Whitney Houston-tól a One moment in time-ot, a Prügyi duó Charlie Nézz az ég felé című dalát, Mészáros János Elek Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Hazám hazám című áriáját énekelte, a Molnár József és Vizi Imre alkotta páros pedig a Csillag Születik 2009-es felfedezettjétől, Varga Viktortól adta elő a Lehet zöld az ég című számát.

A táncos produkciók is megtettek mindent a sikerért: a Latin Carneval egy salsa-samba egyveleggel és szexi ruhával próbálta meggyőzni a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit, míg a Quantum XXL kölyköknek álcázva kápráztatták el a nézőket Stop and go című koreográfiájukkal. A Csillag Születik dumagépe, Kővári Máté ezúttal a tehetségkutatóval járó élményeiről, a nagymamájáról és Puzsér Róbertről is stand up-olt.

A Csillag Születik mezőnyétől végül a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján két produkciónak, Kővári Máténak és a Latin Carneval-nak kellett búcsúznia, így jövő héten már csak tízen küzdhetnek a műsor fődíjáért.

Következzen Negyela Bernadett fellépése:

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...