A Crazy Town énekese kómába esett

Pár évvel ezelőtt a Crazy Town nevű együttes, óriási sikert aratott a Butterfly című számmal. A csapat sajnos nem egy újabb sikerdal miatt került a címlapokra, hanem mert frontemberük, Shifty kómába esett.
Az együttes 2001-es sikere óta, sajnálatos módon csupán Shifty miatt került a pletykalapok címlapjaira, aki folyton drogfüggőségével hívja fel magára a figyelmet.
Így történt ez most is! Az énekes ugyanis az előző hét eleje óta kómában van. A TMZ internetes oldal szerint, Shifty, akinek polgári neve Seth Binzer, jelenleg egy Los Angeles-i kórház intenzívosztályán fekszik. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan miért került ebbe az állapotba, de különböző források alapján, drogfogyasztására vezethető vissza.
Shifty már régóta küzd függősége ellen és már részt is vett több leszoktató programon, de eddig mind sikertelennek bizonyult.
Következzen a Crazy Town: Butterfly című száma:


























