Lifestyle

Visszavonul Roger Federer

A korábbi világelső és 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer a jövő péntektől vasárnapi tartó Laver Kupa férfi bemutató tenisztorna után befejezi profi pályafutását.

A teniszcsillag végleg visszavonul

Federer 2020-ban két térdműtéten esett át, majd rövid időre visszatért, ám a 2021-es wimbledoni tornát követően ismét megoperálták, azóta nem lépett pályára. Idén februárban megerősítette, hogy Londonban pályára lép a Laver Kupán, ahol először szerepel majd együtt a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal, a 21-nél tartó Novak Djokovic, Federer és a háromszoros GS-győztes Andy Murray.

Áprilisban még úgy tervezte a 41 esztendős svájci klasszis, hogy indul a számára hazai pályának számító bázeli tenisztornán októberben, június közepén pedig még úgy fogalmazott, jövőre „határozottan szeretne” visszatérni. Csütörtökön azonban az egy éve harcképtelen Federer bejelentette: az európai csapat színeiben megvívott tornával zárja karrierjét.

„Amint azt sokan tudjátok, az elmúlt három év a sérülések és műtétek miatt kihívások elé állított. Keményen dolgoztam, hogy megfelelő versenyformában visszatérhessek. Azonban ismerem a testem képességeit és korlátait, 41 éves vagyok”

– írta Federer az Instagramon.

„Több mint 1500 meccset játszottam 24 év alatt. A tenisz nagylelkűbben bánt velem, mint azt valaha is álmodtam volna, és most rá kellett jönnöm, mikor kell befejeznem a versenyzői pályafutásomat. A jövő heti londoni Laver Kupa lesz az utolsó ATP-eseményem. A jövőben is fogok teniszezni, de nem a Grand Slam-viadalokon vagy tornákon”

– tette hozzá.

A világsztár 1998 óta tartó profi karrierje során összesen 103 ATP-tornán diadalmaskodott, a Grand Slam-tornák közül az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször diadalmaskodott, húsz GS-sikerével harmadik a férfiak örökrangsorában Nadal és Djokovic mögött. Párosban a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet nyert, négy évvel később Londonban egyesben ezüstérmes lett. A világranglistát összesen 310 héten át vezette, egy alkalommal 237 héten át megszakítás nélkül, és ötször zárt évet a rangsor élén.

Több mint 130 millió dollárt keresett pénzdíjakból, a Forbes gazdasági magazin augusztus végi adatai szerint összkeresete 1,09 milliárd dollárra tehető, ezzel ő az egyike a hét milliárdos sportolónak. Visszavonulását alig két héttel azután jelentette be, hogy 40 esztendősen elbúcsúzott a tenisz női legendája, az egyesben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai Serena Williams. (MTI)

Arra kerestük a választ, hogy vajon mi befolyásolhatja az álmok természetét. Egyik-másik tényező egészen váratlanul ért minket – főleg az utolsó! Lássuk!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Lifestyle
Pillanatokon belül kiderül, hogy tényleg átlagon felüli-e az intelligenciád!