Lifestyle

Ünnepelj te is! Ma van a zene világnapja

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa október 1-jére tette azt a napot, amikor azt a művészeti ágat ünnepeljük, aminek mind gyógyító, mind nyugtatóhatása, de leginkább önkifejezésre szolgáló mivolta közismert: a zene.

1975-ben indította útjára a Zene Világnapját a híres hegedűművész, Yehudi Menuhin ezekkel a szavakkal: "Azt hiszem, mindannyiunkban van valami, ami nem változik: a jó, az egyensúly érzése, az, hogy összhangban akarunk lenni magunkkal és a világgal, amelyben élünk. De szükségünk van arra a reményre is, hogy van valami rajtunk kívül, ami arányokat ad és irányt szab életünknek. A zene éppen azért él és lélegzik, hogy elmondja nekünk: kik vagyunk, és mivel kell szembenéznünk. Bach zenéjében, akárcsak Mozart vagy Schubert muzsikájában, ösvényt találunk magunk és a végtelen között. Mégis annak emlékével szeretném most zárni ezt a fejezetet, ami számomra valamennyi muzsika legnagyszerűbb pillanata: Beethoven fenséges hegedűversenyének lassú tételével. Az ilyen zene lényünk legszebb vonását tükrözi, azt, amit emberségnek szoktunk nevezni."

A zenét mindenki szereti. Mikor a zenéről beszélünk, nem az a kérdés szereted-e hanem, hogy a zenének melyik stílusát szereted. Így nem is csoda, hogy van egy nap, amikor ezt a csodálatos művészeti ágat, s legnagyobb alakjait ünnepeljük.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ekkor a muzsika a világ minden pontján a figyelem középpontjában foglal helyet, így ez a nap segíti a különböző zenei irányzatok és a zene kultúrájának megismerését.

A zene ősisége szinte felfoghatatlan, hiszen ez a kifejezési forma az ember legelső eszköze arra, hogy megszólaltassa önmagát és érzéseit. Tehát ezen a napon gondoljunk a zene hatalmára, ennek megteremtőire és művelőire. Október 1-je legyen a világ a zene bűvkörében!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...
Lifestyle
A spirituális tanítások szerint születésünk pillanata nem csupán egy dátum a naptárban, hanem olyan jelképes üzenetet is hordozhat, amely egész életünkön át elkísér. Sokan úgy vélik, hogy születési...
Lifestyle
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló...