Lifestyle

Több millió értékű adománnyal segíti az idősotthonok lakóit a Bock

Az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve a borászat több mint ötezer darab szőlőmag mikroőrleményt és tablettát juttat el a koronavírus-járványban legjobban veszélyeztetett időseket gondozó szociális intézményeknek.

Példátlan segítség

Már húsvét előtt megkezdődött a nyolcmillió forint értékű adomány átadása az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével, amelynek segítségével a Bock Borászat az idősotthonokat szeretné segíteni a koronavírus elleni védekezésben.

Bock József, a borászat tulajdonosa hangsúlyozta: „Nagyon fontosnak tartom, hogy a jelenlegi helyzetben a lehető legtöbben összefogjunk, hogy a járvány hatásait, minden, a rendelkezésünkre álló eszközzel, megoldással enyhíthessük. Hiszek abban, hogy a szükséges távolságtartás és a korlátozások betartása mellett nagyon fontos az egészséges táplálkozás szerepe is, ezáltal az immunrendszer hatékony működésének segítése, főleg a legjobban veszélyeztetett korcsoportok esetében, melyben én is érintett vagyok. Ehhez tudnak eredményesen hozzájárulni kékszőlőmagból készült termékeink” - fogalmazott.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Bock Pince engedélyével

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Az idei táskatrendek gyönyörűek, időtállók, és szinte minden szettedhez illeni fognak! Ha nagy táskakeresésben vagy, akkor most segítünk kiválasztani a legmenőbbeket a hatalmas kínálatból.
Lifestyle
A Bak ma a kívánt irányba terelheti az anyagi helyzetét. Napi horoszkóp!
Sztárok