Lifestyle

Megvan még a tárcsás telefonod a pincében? Nézz utána, mert rengeteget érhet

Elképesztő, de Magyarországon is egyre több helyen tűnnek fel a lakásokban a régi tárcsás telefonok. A fiatalok is egyedinek tartják, így szívesen dobják fel vele a környezetet.

Na, ezek már tényleg igazi retró készülékek

A telefon az egyik legfontosabb találmány, amely forradalmasította az emberi kommunikációt. Az első vezetékes telefonok megjelenése óta a technológia folyamatosan fejlődött, és a tárcsás telefonok, majd később a mobiltelefonok elterjedése jelentős mérföldköveket jelentett. Magyarországon is hosszú utat járt be a telefonos kommunikáció, amely a 19. század végétől kezdve fokozatosan vált a mindennapi élet részévé.

A tárcsás telefonok világszerte az 1900-as évek elején kezdtek megjelenni, de Magyarországon igazán csak az 1970-es és 1980-as években váltak elterjedtté. Ebben az időszakban a telefonvonal kiépítése ritka és különleges kiváltságnak számított, és ha valakinél végre sikerült beköttetni, az komoly társadalmi státuszt jelentett. A telefonálás akkor még nem volt mindennapi dolog: gyakran hónapokig kellett várni a telepítésre, és amikor végre elérkezett a pillanat, a telefonhasználat minden alkalommal eseménnyé vált.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fura belegondolni, hogy ma már interneten bárkit pár másodperc alatt elérhetünk, legyen a világ bármelyik pontján.

Azonban akkor miért kezdtek el ismét divatba jönni a régi tárcsás telefonok, amikkel elég sokat kell bajlódni? A galériánkban megmutatjuk, hogy mennyit érhet, ha rátalálsz egyre a pincében!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más...
Home&Design
Van az a lakás, amibe belépsz, és azonnal megnyugszol. Nem tudod pontosan megmondani, miért, csak azt érzed, hogy jó ott lenni. Nem steril, nem túltervezett, nem akar lenyűgözni – egyszerűen otthonos...
Egészség
Tudtad? A kivi rendszeres fogyasztása nem akármilyen hatással lehet az egészségre.
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.
Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.