Lifestyle

Indul a Mutasd a könyvespolcod! második évada Szabados Ágival

2022. március 6-án indul a második évad! Az első részben Lakatos Márk stylist-műsorvezető mutatja be nem mindennapi könyvespolcát. mostantól 8 héten keresztül az irodalom, a gasztronómia, a divat és a média világának jeles képviselőit ismerhetjük meg a könyvespolcuk tükrében

Mutasd a könyvespolcod! – Indul a második évad

Szabados Ági lelkes olvasóként érkezett a könyvek és a könyvkiadás világába, amikor immár 5 évvel ezelőtt elindította a Nincs időm olvasni kihívást. Azt a kezdeményezést, amely azóta, Facebook-csoporttá alakulva, immár 45 ezer főt számlál, akik hónapról hónapra közösen olvasnak el egy adott könyvet, és megbeszélik tapasztalataikat. Ági azóta könyvesboltot nyitott, és kiadóvezető is lett, hiszen 2020 novemberében megalapította a Libertine Könyvesboltot és a Libertine Könyvkiadót, ugyanakkor a kezdeti lelkesedéssel folytatja olvasásnépszerűsítő tevékenységét is. Utóbbi jó példája a Mutasd a könyvespolcod! című Youtube-videósorozata, amely 2021 tavaszán indult, most pedig már a második évaddal jelentkezik.

Ha vendégségben lopva vagy akár nyíltan, de elsőként te is a könyvespolcod csekkolod, a Mutasd a könyvespolcod! neked szól. A sorozatban ugyanis Szabados Ági ismert emberekhez, írókhoz, színészekhez, műsorvezetőkhöz, vagyis a közélet meghatározó személyiségeihez látogat el, hogy megmutassa a könyvespolcukat. Bár egyszerűnek hangzik, Ági kérése valójában nem is olyan könnyű. Arra kéri ugyanis beszélgetőtársait, hogy emeljék le a könyvespolcukról azt a három könyvet, amely valamiért fontos szerepet játszik az életükben, mutassák meg azokat a köteteket, amelyeknek történetük van.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szabados Ági könyvek olvasás youtube sorozat

Ez lehet egy gyerekkori kedvenc, egy külföldön vásárolt különlegesség, egy exkluzív kiadás vagy éppen egy dedikált példány – bármi is az apropó, biztosan sokat elárul a könyvespolc a tulajdonosáról mint olvasóról. Hiszen ez a cél: könyvespolcuk alapján ismerni meg a műsorban szereplő ismert embereket. Az első évadban az irodalmi élet és a szélesebb értelemben vett nyilvánosság jeles képviselőivel találkozhattunk. Ági bemutatta többek között Grecsó Krisztián író, Kovács Patrícia és Vecsei H. Miklós színművész, Nyáry Krisztián író, kiadóvezető vagy Fluor Tomi énekes könyvespolcát. Az első évad epizódja elérhetők ide kattintva.

A vasárnap, március 6-án induló második évad névsora nem kevésbé illusztris. Elsőként máris az ország egyik legsokoldalúbb személyisége mesél élete legfontosabb könyveiről. A média és a divat világából is ismert vendég megosztja a nézőkkel, milyen szerepe lehet a könyvespolcnak a térrendezésben, mely nyelveken olvas, milyen könyvet választ, amikor utazik, és az is kiderül, miért tartja fontosnak az újraolvasást és a visszatérő történeteket az ember életében. A mostantól nyolc héten át, minden vasárnap Szabados Ági Youtube-csatornáján elérhető videósorozatban további ismert és izgalmas személyiségek bukkannak fel, akik az irodalom, a gasztronómia, a színház, a média vagy éppen a divat világából érkeznek, és egészen új, olykor meglepő oldalukat mutatják meg meghatározó olvasmányaik segítségével.

Aki nem akar lemaradni az új videókról, itt feliratkozhat Ági csatornájára!

Fotó: Getty images

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.