Lifestyle

Meghosszabbítva: ha van egy jó termékötleted, még pályázhatsz vele!

Két sikeres fordulót követően már harmadik alkalommal hirdette meg termékversenyét az áruházlánc, melynek nevezési határidejét október 31-ig meghosszabbította. A Hungaricool by SPAR zsűrije olyan magyarországi árukat keres, amelyek vagy új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek, kiskereskedelmi láncokban még nem kaphatók. A nyertes vállalkozókat a vállalat szakmai mentorprogrammal segíti, végül pedig az INTERSPAR áruházakban mutatkozhatnak be a győztes termékeikkel.

Már 2022-ben a polcokon lehetnek

„A SPAR Magyarország mindig is kiállt a hazai termelők és termékek mellett. A magyar gazdaságot és kereskedelmet pedig olyan kezdeményezésekkel is segíti, mint a már harmadik alkalommal induló Hungaricool by SPAR termékverseny. Egyedülálló üzleti kezdeményezésünkkel idén is olyan új fejlesztésű vagy létező, de még csak szűkebb körben ismert és forgalmazott magyar termékeket keresünk, melyek eleget tesznek a fenntarthatóság szempontjainak is. A szakmai értékelés után legfeljebb tíz kiválasztott cégnek vagy egyéni vállalkozónak a mentorprogram mellett az INTERSPAR áruházak jelentette széles felvevő piacot biztosítjuk, amihez hatékony marketingtámogatást is kínálunk. A nyertes termékekkel a vásárlóink már 2022-ben találkozhatnak INTERSPAR hipermarket áruházaink polcain” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Feltételek

A verseny részletes feltételei és a pályázati kiírás a Hungaricool weboldalán található meg, a pályázatot pedig a www.hungaricool.hu/jelentkezes felületen lévő űrlap kitöltésével lehet a kiíró számára eljuttatni.

Az áruházlánc a Hungaricool by SPAR 2022 termékverseny jelentkezési határidejét – a pályázók minél szélesebb körének bevonása érdekében – 2021. október 31-ig meghosszabbította. A megmérettetésre Magyarországon előállított, széles disztribúcióval még nem rendelkező, egyedi, a fogyasztói igényekre választ nyújtó termékeket várnak. A nyertes élelmiszer (food) és nem élelmiszer (non-food) termékgyártók termékeihez a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a piacra történő bevezetés szakmai támogatását adja a 35 INTERSPAR hipermarket áruháza bevonásával.

spar hungaricool 2021 jelentkezés határidő

Számít a környezettudatosság is

Az érvényes pályázatokat a SPAR szakmai zsűrije előminősíti. Ahogyan már a korábbi versenyek esetében is történt, olyan szakemberek értékelték a jelölteket, akik az élelmiszer- és italgyártás területén éppen úgy járatosak, mint a környezetbarát technológiák alkalmazása vagy a szállítás terén, így az ősszel induló új megmérettetésen is tapasztalt mentorok hozzák meg a végső döntést az esztendő végéig. Számtalan olyan fontos szempont, mint például az innovatív jelleg és egyediség, a csomagolás környezettudatossága, vagy a fenntarthatósági tényezők mellett a piacképesség vizsgálatakor kóstolói és tesztelői véleményekkel a potenciális vásárlókat is be fogják vonni.

Az idén december 30-ig értesített nyertes számára, maximum tíz termékgyártónak a kiskereskedelmi vállalat átfogó mentoring felkészítést tart. Ezt követően a lehető legrövidebb időn belül az INTERSPAR üzletekbe jutnak az áruk. A Hungaricool by SPAR második szériájának nyertesei megosztották tapasztalataikat – a versenyről, a mentorprogramról, az üzleti eredményekről:

Lead fotó: Pexels /Lisa/

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...