Pécs városában még nem ült ennyi sikeres nő egy asztalnál

A fővárosi székhelyű Publicity Agency nem először szervezte meg a Sikeres Nők című rendezvényét, az év elején a fővárosi Erkel Színházban több, mint ezer vendég előtt debütált az esemény. A női tulajdonos által vezetett cég azonban küldetésének érzi, hogy vidéken is motiválja a hölgyeket egy jó hangulatú kerekasztal beszélgetéssel, melyen követendő példákról és leküzdendő nehézségekről hallhatnak - női vezetőktől.

Több egy jó programnál

A rendezvénysorozatnak a motiváció mellett az is célja, hogy minőségi kikapcsolódást nyújtson a részt vevő hölgyek számára, melyet követően lehetőségük van kapcsolatépítésére is. Az estébe egy pohár bor mellett az is belefér, hogy olyan érdekes brandekkel is megismerkedjenek a vendégek, mint a superfoodnak számító Bock Kékszőlőmag termékcsalád vagy a HappySkin natúrkozmetikumok.

A siker titka

A rendezvény koncepciója a Publicity ügyvezetőjétől ered, aki vallja, hogy sikeres emberek tehetik egymást igazán sikeressé. A pécsi beszélgetésben szereplő hölgyek Jagasics v. Csonka Hedvig, a Sugarbird tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Gere Andrea a Gere Pincészet tulajdonosa, Péter-Domán Zita a ÁEEK Dél-Dunántúl régió szóvivője, Göcsei Kamilla a HappySkin tulajdonosa és Marton Adrienn, private chef és műsorvezető voltak. A beszélgetést Köböl Anita vezette.

Sok magvas gondolat elhangzott, egészen közvetlen hangulatban: Marton Adrienn például azt is elárulta, hogy most már szeretné, ha nem a szépségkirálynői mivolta, hanem a besamel mártása alapján ítélnék meg. Ezzel együtt javasolta a vendégeknek, hogy merjék megvalósítani valódi önmagukat!

A pozitív fogadtatásra való tekintettel ezentúl két havonta kerül megrendezésre az esemény, mindig újabb sikeres hölgyek meghívásával.

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Szólj hozzá Te is!