Lifestyle

Váczi Gergő: "Sosem volt még dolgom egyszerre hét ilyen határozott és erős nővel"

Egy nem szokványos előadásra kerül sor január 8-án az Erkel Színház színpadán, ahol hazánk legismertebb női alakjai közül heten vitatják meg egy kerekasztal beszélgetés során azt, hogy mi áll sikereik hátterében. (x)

Sikeres nők kulisszatitkai

Hogy kik lesznek a Sikeres Nők című talkshow vendégei? Sütő Enikő, aki egykor „Fabulon-lányként” robbant be a köztudatba, majd a tárgyalótermekben is bizonyította tehetségét és jelenleg sikeres modelliskoláját vezeti. Peller Mariann, akit angyali természete ellenére a Hófehérke musical gonosz királynőjeként láthatunk a színpadon mostanában. A karizmatikus, zenészként és színésznőként is legendás Péterfy Bori.

A hazai kereskedelmi televíziózás, majd a főzőműsorok ikonikus úttörője Stahl Judit. Egy nemzetközi hírű magyar tervező, akinek a ruháját még Beyonce is viselte, azaz a Sugarbird ügyvezetője Jagasics Hedvig. Ördög Nóra, aki a műsorvezetés mellett már a vlogolást is mester szinten űzi családjával. És végül, de nem utolsó sorban a tavalyi év során Európa legjobb színésznőjének választott Borbély Alexandra.

Különleges személyiségek, különleges történetekkel

A sikeres nők mögött ezúttal ott áll a háttérben egy férfi is, aki az est házigazdájaként segít a közönségnek bekukkantani a meghívott hölgyek kulisszatitkaiba. "Izgatottan várom a januári beszélgetést, mert sosem volt még dolgom egyszerre hét ilyen határozott és erős nővel, de biztos, hogy könnyen meg fogjuk találni a közös hangot. Különleges személyiségek, különleges történetekkel- ebből csak valami jó sülhet ki." -mondta Váczi Gergely, a talkshow műsorvezetője, akinek biztosan nem lesz idegen a környezet, hiszen a mindennapokban is egy hölgykoszorú veszi körül két gyönyörű kislánya és felesége személyében.

A Sikeres nők kulisszatitkai című talkshow január 8-án lesz látható az Erkel színházban, a jegyek már kaphatók a jegy.hu-n és az interticket.hu-n.

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...