Lifestyle

A történelem legrettegettebb kínzóeszköze - a bronz bika

Szicília szadista királya

Történészek szerint a bronz bika gonosz ötlete Akragaszból, egy ókori görög kolóniából származik, ami Szicília partjainál terült el. A város zsarnoka, Phalaris, a feljegyzések szerint rendszeresen kínozta és végezte ki alattvalóit. Hogy kielégítse perverz vágyait, megbízta Perilaus szobrászt, hogy készítsen egy bronz bikát, amelyben élve elégethette az embereket. Az építmény belül üreges volt, amibe belehelyezték az áldozatot,majd tüzet gyújtottak alatta. Mivel a bronz igen jó hővezető, nagyon gyorsan felhevül, így a benne lévő ember konkrétan megsül, mintha csak egy kemencében lenne. A szobrász olyan csöveket épített be a bika torkába, amiken keresztül az áldozatok sikolyai a bika száján át távozhattak, emiatt úgy tűnt mintha az "állat" bőgne.
A sors iróniája, hogy később mind a szobrász,Perilaus, mind pedig maga a zsarnok, Phalaris a bika áldozatai lettek. Perilaus konkrétan az első áldozata volt a saját eszközének, ugyanis a zsarnok király úgy gondolta, hogy ki mással lehetne jobban tesztelni a bikát, mint magával a feltalálójával. Phalaris pedig, akkor esett áldozatul a kis játékszerének, amikor az akragiaiak fellázadtak ellene. Az eredeti készüléket ezután a tengerbe dobták, de a tervrajzoknak sikerült fennmaradnia. A későbbi évszázadokban több római császárt is megvádoltak azzal, hogy saját bronz bikákat használtak a keresztény vértanúk ellen, mint például Szent Eusztáz és családja, azonban ezek történelmi hitelessége vitatható.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hasfelmetsző Jack legendás kilétére mind a mai napig nem született igazi magyarázat. Lehet ez az új elmélet mindent megváltoztat?

Lead Fotó: 123rf, Forrás: Grunge

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.