Lifestyle

Senki nem tudta, mi okozta egy háromfős család rejtélyes halálát, most fény derült az igazságra

Hónapokig vizsgálták annak a túrázó családnak az esetét, akik augusztusban vesztették életüket Kaliforniában. Most kiderült, mi okozta a halálukat.

Kiderült a halál oka

Az extrém hőség okozta egy kaliforniai család, a szülők, egyéves lányuk és kutyájuk halálát augusztusban a kaliforniai Sierra nemzeti erdőben – állapították meg több hónapos vizsgálat után a hatóságok. A 45 éves John Gerrish, felesége, a 30 éves Ellen Chung, egyéves kislányuk, Miju és kutyájuk halálát a csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés szerint feltehetően dehidratáció és a rendkívüli meleg okozta – írta a The Guardian online kiadása.

A család a Mariposa megyei seriff hivatala szerint augusztus 15-én indult kirándulni a Hites Cove-túraútvonalon. Aznap nagyon meleg volt, 42,8 Celsius fokot mértek, és a 12 kilométeres úton alig volt olyan rész, ahol árnyékba húzódhattak volna. A rendszeresen túrázó család eltűnését egy barátjuk jelentette. A holttestekre augusztus 17-én akadtak rá a rendőrök az elhagyatott ösvényen. A testeket egymáshoz közel fedezték fel, a család a túra nagy részét már megtette. A kocsijuk alig két kilométerre lehetett, az erőbe vezető út kapujánál. A magukkal vitt 2,5 literes vizespalack kifogyott, és nem volt náluk több folyadék. Az ösvényen nem volt térerő, így a mobiltelefon nem működött.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A helyszínre érkező hatóságok először nem tudták megállapítani, mi történt, és egy ideig bűntényként foglalkoztak az esettel. Számos halálokot megvizsgáltak, kizárták a mérgezés, villámcsapás, az öngyilkosság és a drogok lehetőségét. Az ügyön több mint 30 helyi és szövetségi ügynök dolgozott, végül egyértelműen arra jutottak, hogy a hőség okozta a család halálát. A vizsgálat elhúzódásával kapcsolatban a seriff megjegyezte, hogy a hőség okozta halálesetek kiderítése nagyon nehéz.

A húszéves egyetemista lány életét már nem tudták megmenteni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sztárok
Jennifer Beals mindössze 19 éves volt, amikor a Flashdance egyik napról a másikra világsztárrá tette őt, szépségével és kisugárzásával pedig egy egész generációt elbűvölt.
Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.