„Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem” - Csányi Sándor új szerepben

A Csak színház és más semmi című sorozatban Csányi Sándort már láthattuk szívdöglesztő rendezőként, most pedig a Thália Színházban is kipróbálja magát ebben a szerepben. Azt nem lehet tudni, hogy Sándornak a forgatás során tetszett-e meg végleg, vagy már régebben játszik a gondolattal, milyen lenne beleülni a rendezői székbe, de az biztos, hogy ő rendezte a Premierajándék című darabot, amelynek nem ez az egyetlen különlegessége… (x)

A rendezői székben: Csányi Sándor

A Thália Színház legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak a nézőknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek! A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Mindent, amin a néző nevet, és amin ők nevetnek - és ami a jelen lévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja.

Igen, Csányi Sándor a rendező szerepében a színpadon, és Csányi Sándor a produkció rendezőjeként. A színház művészeti vezetőjének Hamvai Kornél segítségével sikerült rátalálnia egy olyan darabra, ami megfelelt elképzeléseinek.

Oscar Wilde nyomán

Az alapmű, a Lady Windermere legyezője Oscar Wilde első nagy színpadi sikere (1892). Társasági vígjáték a londoni felső tízezer világából, ahol a szellem egyenlő a szellemességgel, és az érzelmek határait is az illemtan jelöli ki. De Wilde, miközben könnyed és virtuóz humorral ezt megmutatja, láttatja azt is, hogy a mindent jelentő látszat mögött igazi emberek vannak…

A két női főszerepet Schell Judit és Tóth Eszter alakítja. Mrs. Erlynne (Schell Judit) elbűvölő nagyvilági hölgy, aki rabul ejti a férfiakat, a nők irigylik. Fájdalmas sorsot hordoz magában, saját régi, megbocsáthatatlan hibáját. A fiatal Lady Windermere (Tóth Eszter) boldog házasságban él, egy kisgyermek édesanyja, a társaság szeme fénye… Az elvek, az etikett és saját jólelkűsége helyes úton tartják, az élete hibátlan. De kell valami, és jön valami: kétely, ijedtség, váratlan döntés, vívódás, a másik ember, az ellenség megértése - hogy a gyermeki tökéletességből felnőtté váljon.

Mindent a nézőért

Ha csak ez a két főszerep lett volna, melyek így megtalálták a Thália két színésznőjét, már érdemes lett volna műsorra tűzni a darabot. De ezen felül varázslatosan humoros és szívmelengető a mű.

Talán sokan tudják, hogy Wilde legtöbbet idézett mondása ebben a darabban hangzik el: „Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem”. A Thália színészei is így vannak ezzel, ezért az eljátszott darab mellett a próbafolyamatba is betekintést adnak. Szeretnék kielégíteni a nézők kíváncsiságát, ami az előadások mögötti színházi létre irányul. Nagy a kísértés, hogy a néző jól szórakozzon - nem is tudnak ellenállni.

Ezt neked is látnod kell!

Szereplők: Tóth Eszter, Bán Bálint, Schell Judit, Mózes András, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Vida Péter, Fodor Annamária, Domokos László és Csányi Sándor.

Az előadás rendezője Csányi Sándor.

A vígjátékot 2017. december 2-től láthatják a nézők a Thália Színház Nagyszínpadán.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.