Lifestyle

Segíts a mobiloddal az állatvédő szervezeteknek!

Nemrég a Noé Állatotthonban mutatták be a Netfone Telecom friss állatvédelmi kezdeményezését, amely a nehéz sorsú állatokat segítheti rendszeres havi támogatással.

Veszélyben az állatok napi ellátása

Napjainkban az állatvédőknek sajnos egyre nehezebb a dolga: 2023-ban sok menhelynek és alapítványnak anyagi gondokkal szembenéznie, az egyre zsugorodó költségvetés pedig a mentett állatok napi ellátását is veszélyezteti. A sajtótájékoztatón Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta: „A civil szervezetek és több mint harminc évtizedes tapasztalatuk nélkül ma Magyarországon nem lehetne állatvédelem. A mostani összefogás a felelős vállalkozók, a civilek és a celebek közös felelősségvállalása, ami remekül példázza, hogy az állatvédelem közös ügyünk” - emelte ki.

Havi támogatás a mobilelőfizetéssel

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Hazánk legállatibb mobil szolgáltatója, a Netfone Telecom a környezetvédelem és az állatvilág elkötelezett támogatójaként új akciójával az állatvédelemben dolgozók mindennapjait szeretné megkönnyíteni. A projekt segítségével a különböző állatvédő szervezetek folyamatos, havi jellegű támogatást kaphatnak. Az előfizetők a hamarosan induló www.pettel.hu weboldalon, a regisztráció során választhatják majd ki, hogy melyik szervezetet szeretnék támogatni.

pettel netfone menhely havi támogatás

„Az Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetségének aktív támogatásával és közreműködésével 2023. áprilisában indítottuk el a csatlakozási pályázatot. Ennek eredményeként sikerült szerződéseket kötnünk 31 szervezettel. Az idén még legalább egyszer megnyitjuk majd a pályázási lehetőséget. Magyarországon szerencsére óriási azon tömegek száma, akik fontosnak tartják az állatvédelmet és általánosságban az állatok jólétének kérdését. Biztos vagyok benne, hogy közösen sokat segíthetünk majd a rászoruló állatokon” – árulta el Kun István, a mobilszolgáltató alapító-tulajdonosa.

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője beszédében kiemelte, több mint 300 állatvédő szervezet tevékenykedik az országban, közülük azonban csak a transzparensen és felelősen működő alapítványok kerülhetnek a támogatási listára.

noé állatotthon alapítvány támogatása
Az alap támogatás tarifacsomagtól függetlenül havonta nettó 300 Forint, ezt az összeget a havidíj minden esetben magában foglalja. A szervezetek havonta egyszeri átutalással, összesítve kapják majd meg a támogatásokat aszerint, hogy hány ügyfél választotta őket a szerződés során. Az alap támogatáson felül az előfizetőknek lehetősége van további támogatásra is, 250, 500, 750 vagy 1000 forint értékben- ez az extra költség kiszámlázásra kerül hónap végén.

A kezdeményezés mellé hazai hírességek is odaálltak, a csütörtöki alkalmon Terecskei Rita, a Zanzibár énekesnője, valamint Xantus Barbara, Árpa Attila és Sipos Tomi az Irigy Hónaljmirigy tagja is részt vett.

Lead fotó: Pexels /Ivan Babydov/

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.