Lifestyle

Ezért választunk olyan párt, aki a szöges ellentétünk

Csiszolódunk, akár a szobrok

Együtt vagyunk egy csapat, azért tud működni a kapcsolat. Közben fontos feladatunkat is tesszük: egymást csiszoljuk. Minél távolabb vagyunk a középtől, annál nagyobbak az ütközések, s annál inkább fájnak. Ahogy közeledünk egymás felé, ahogy hagyjuk el végletességünket, egyre kevésbé kell a kapcsolatnak feszülnie. Olyanok vagyunk, mint egy szobor, melyet épp most készítenek. Az elején még durva kalapácsütésekre van szükség, később, mikor már kezd a formája meglenni különböző fokozatú csiszolópapírra, majd már szinte csak simogatásra.

Hogy éppen hol tartunk?

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Figyeljük meg, hogy mennyire fáj! Pontosan mutatja nagysága fejlődési szintünket. Ne ágáljunk az „ütések” ellen, hisz valójában ezért születtünk! Iskolaként működik Földünk, a nehézségek jelentik a tanulást, a fejlődés lehetőségét. Figyeljünk! Igyekezzünk társunktól tudatosan átvenni azt, amit ő tud! Közben vegyük észre, s dicsérjük, ha ő is halad - a kényelmes felgyorsul, a rendetlen helyre teszi a dolgait, a bőbeszédű meghallgat. Ahogy haladunk a közép, az egyensúly felé önmagunkon belül, tudásunk úgy segíti párunkat is. Egyszer csak, mikor már elég sok munkát beletettünk, középen találkozunk.

Mindenki arra törekszik, hogy mások azt higgyék róla: tökéletes az élete. De miért játszunk színházat, miért nem merjük vállalni, ha éppen rossz passzban vagyunk?

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...
Lifestyle
Akinek van egy kis bátorsága, az otthon is belekezdhet a vajkészítésbe.
Sztárok
Aggódtak a nézők, hogy nemszerű műsorok tűnhetnek el a közmédiában, de rengeteget meg is mentenek.