Próbáld ki ezt az egyszerű, de zseniális praktikát, és a darazsak nagy ívben elkerülik majd a kertedet

Hiába járunk már szeptember derekán, a nyár egyelőre nem húzza be a kéziféket, úgyhogy az előttünk álló napokban (hetekben) is kellemesen meleg időjárásra számíthatunk. Csakhogy a szabadtéri idillt alaposan megbolygathatják a még mindig rendkívül aktív darazsak.
Parányi, szárnyas ünneprontók
Noha már szeptember közepén járunk, a legfrissebb időjárás-előrejelzések alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a nyár még hetekig nem tágít, vagyis marad a kellemesen meleg, 30 Celsius-fok közeli napi maximumokat tartogató idő, ami persze nemcsak áldást, de ódiumot is rejt a számunkra. Gondolj csak bele: ha szabadtéri programot szervezel magadnak, a családodnak, vagy épp a barátaidnak, szinte minden esetben számolnod kell azzal, hogy a bontakozó idillt megpróbálja majd megbolygatni valamilyen rovar. A darazsak ebből a szempontból különösen idegesítőek tudnak lenni, hiszen felettébb makacs és agresszív élőlénnyel állunk szemben.
Igaz, a statisztikák szerint a darazsaknak mindössze 1 százaléka jelent veszélyt az emberre, és persze azt sem lehet elvitatni, hogy ezek a rovarok milyen felbecsülhetetlenül fontos szerepet játszanak a biodivezitásban, de valljuk be, senkit sem tölt el örömmel, ha a szárnyas, zümmögő kis ámokfutók még ősszel is körülzsongják.
James Copley szakértő szerint a darazsak azért ennyire aktívak ebben az időszakban, mert augusztus és szeptember között a darázskirálynők befejezik a tojásrakást, s a fészek életciklusa innentől fogva sebesen közeledik a végéhez - írja a Daily Mail. És ha ez bekövetkezik, akkor a dolgozó darazsak már nem a lárvákat etetik, hanem saját maguk számára vadásznak táplálékot. Jellemzően szénhidrátban gazdag élelmiszereket keresnek, amiket sokszor az emberek közelében találnak meg.
Aggodalomra azonban nincs ok, Copley szerint rendkívül egyszerűen távol tarthatod magad a csípésektől, és még azt is elkerülheted, hogy a darazsak nagyobb számban megjelenjenek a kertedben.
De mit is kell ehhez tenned? Irány a második oldal, rögtön felvilágosítunk!
























