Lifestyle

Összefogás több ezer mancsért – a népszerű üzletlánc és az Országos Állatvédőrség együtt segít a rászoruló állatokon

Az üzletlánc és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös munkája nyomán idén is több ezer menhelyi állat kapott segítséget. A „Mancs a bajban!” májusi gyűjtőhétvégéjével párhuzamosan a vállalar egész éves adományozási programja látványos eredményeket hozott – mindez azt mutatja, hogy valódi összefogás formálódik az állatvédelem köré.

A SPAR-nál az állatvédelem hosszú távú elköteleződés, a vállalat több mint egy évtizede segíti a hazai menhelyeket olyan élelmiszerekkel, amelyek ugyan a kereskedelmi forgalomból kivonásra kerültek, de az állatok etetésére még tökéletesen alkalmasak.

Emellett a több éves együttműködés során mára szoros partnerség alakult ki a vállalat és az Országos Állatvédőrség Alapítvány között, aminek egyik leglátványosabb eredménye a „Mancs a bajban!” országos állateledel-gyűjtési hétvége, melyet immár ötödik alkalommal szerveztek meg 2025 májusában a hipermarketekben. A vásárlók ismét kiemelkedő empátiáról és összefogásról tettek tanúbizonyságot: a kutyák számára több mint 8 600 kilogramm száraztápot, 5 700 darab konzervet és alutasakos eledelt, míg a macskák számára 1 600 kilogramm száraztápot, 12 000 darab konzervet és alutasakos eledelt, valamint 1 550 kilogramm macskaalmot ajánlottak fel. Emellett jelentős mennyiségű állatfelszerelés és higiéniai termék gyűlt össze a menhelyek részére. Mindezt a SPAR még kiegészítette egy 1 millió forintos adománnyal, amely közvetlenül az Országos Állatvédőrség Alapítványhoz került.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A májusi „Mancs a bajban!” gyűjtőhétvége mellett az év során számos egyéb adománygyűjtő akció valósult meg, így a vásárlók több tízezer menhelyi állat számára tudtak segítséget nyújtani. Az áruházakban szervezett gyűjtési akciók során 2025-ben - többek között - 14 500 kg kutya és 2 800 kg macska száraztáp, csaknem 10 ezer db kutya és több mint 18 ezer db macska konzerv, valamint 790 db kutyaszalámi gyűlt össze a vásárlók jóvoltából, kiegészülve különféle felszerelésekkel és higiéniai termékekkel.

A SPAR-nál úgy gondoljuk, hogy egy felelős vállalatnak nemcsak gazdasági, hanem közösségi szerepe is van – ebbe pedig az állatok iránti felelősség is beletartozik. Büszkék vagyunk rá, hogy vásárlóinkkal együtt valódi, kézzelfogható segítséget nyújthatunk a rászoruló négylábúakért dolgozó civil szervezeteknek” – emelte ki Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Számunkra az egyik legfontosabb értéke ennek az együttműködésnek, hogy láthatóságot ad a kicsi, sokszor kevésbé ismert civil állatvédő szervezeteknek. Az Országos Állatvédőrség Alapítvány ernyőszervezetként lehetőséget biztosít ezeknek a közösségeknek arra, hogy megszólítsák a vásárlókat, és adományokat gyűjthessenek. Ez a támogatás számukra nemcsak segítség, hanem valódi túlélési esély” – mondta el Schreiter Kata, az Országos Állatvédőrség Alapítvány szóvivője.

A vállalat egész évben nyitva áll az állatvédő civil szervezetek előtt: az ország számos SPAR és INTERSPAR üzletében rendszeresen szervezhetnek gyűjtőakciókat. Ezek a lehetőségek különösen fontosak a helyi közösségeknek, hiszen így a vásárlók közvetlenül támogathatják a környékükön működő állatmenhelyeket. A vállalat és az Országos Állatvédőrség közös célja, hogy ne csak pillanatnyi segítséget nyújtsanak, hanem hosszú távon is fenntartható megoldásokat kínáljanak a menhelyek és az ott élő állatok számára.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...