Lifestyle

Orbán Viktor: Letörtük a járvány harmadik hullámát

Be kellett zárnia a fiát

Orbán Viktor szerint egy „vakuemlék” a 15 éve elhangzott őszödi beszéd, mindig emlékezni fogunk rá. Úgy emlékezett, be kellett zárni a fiát, amikor kitört a beszéd miatti lázadás, mert el akart menni tüntetni a barátaival. Valamint szólt arról is, hogy nem kell félteni a fiatalokat, megvan a magukhoz való eszük. „1956-ról sem tanítottak minket, mégis tudtunk mindent a forradalomról” – fogalmazott.

A stúdióból a reptérre ment a kormányfő, hogy Londonba repüljön, és Boris Johnson angol kormányfővel tárgyaljon. Erről a műsorban azt mondta, rossz, hogy a britek távoztak az unióból, mivel sok kérdésben egyetértettek. Megjegyezte: Európából nem mentek ki, csak az unióból. Egy brit–magyar kereskedelmi és gazdasági kapcsolatot kell kialakítani. A brit–magyar kapcsolatoknak nagy szerepük lesz a jövő magyar külpolitikájában – mondta a kormányfő.

„Bízom benne, hogy szép gyermeknap jön” – zárta szavait a kormányfő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fantasztikus örömhírt kapott egész Európa, mely még a kétkedőkben is reményt csiholhat: a Covid-19 legyőzhető.

Leadfotó: facebook.com/orbanviktor

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.