Lifestyle

Orbán Viktor: széleskörű nyitás várható a jövő héten, újraindulnak a szolgáltatások

A kormányfő elmondta: jövő héten elérhetjük a 4 millió beoltottat, s ezt követően végre visszakaphatjuk a szabadságunkat - ha egyelőre csak részlegesen is.

Nemsokára kezdődik a nyitás újabb szakasza

Orbán Viktor már negyed nyolc után közzétett egy videót a Facebook-oldalán, melyben bejelentette, hogy Magyarországon már megvan a 3,5 millió beoltott, így holnaptól újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási korlátozás kezdete pedig este 11 órára módosul. Ezután került sor a miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújára a Kossuth Rádió műsorában. A kormányfő a beszélgetés során bejelentette: jövő szerdán-csütörtökön a beoltottak száma elérheti a 4 milliót, s ekkor megindul a nyitás következő fázisa. Kinyithatnak a színházak, mozik, cirkuszok, állatkertek, vadasparkok, jégpályák, múzeiumok, játszóházak, fitnesztermek, könyvtárak, s újra látogathatók lesznek a különböző sportesemények. Nyithatnak a szállodák, sőt az éttermek belső terei is, de mindezen szolgáltatásokat csak azok vehetik majd igénybe, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Akik sporteseményre vagy szállodába mennek, kiskorú gyermeküket is magukkal vihetik, ugyanis ezeken a helyeken mindenki védettséget élvez.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!