Lifestyle

Szerepek, amik mind mi vagyunk - Ezekben a legerősebbek a magyar nők!

Családcentrikusabbak a magyar nők nyugat-európai társaiknál, ugyanakkor nehezebben tudnak elég időt szakítani szeretteikre, hiszen sokuknak még mindig nagy kihívást jelent a munka és család közti egyensúly megteremtése - derül ki abból a 8 ezer, 16-59 évesek körében végzett, nyugat-európai és magyar nő bevonásával készült felmérésből, melynek során egyedülálló módon vizsgálták a női lét meghatározó aspektusait, úgy mint család, karrier, egészségtudatosság, önbecsülés és szexuális élet.

Család és munka mindenek előtt - de milyen áron?

A magyar hölgyek 87%-a számára a család áll az abszolút első helyen, míg a nyugat-európai hölgyek 72%-a nyilatkozott úgy, hogy számára a család a legfőbb prioritás. Komoly kihívást jelent ugyanakkor a család és a karrier összeegyeztetése. Ez a magyar nők számára azért is jelent különösen nagy problémát, mert feleannyian dolgoznak csak részmunkaidőben, mint a többi vizsgált országban, míg hazánkban éppen a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők részaránya magasabb.

Az otthon-karrier balanszírozás mellett, a magyar nők kétharmada véli úgy, hogy elég időt tölt a családjával, ugyanakkor alig egyharmaduk szerint könnyű ezt az egyensúlyt megteremteni. Nem csak az én-idő szorul háttérbe: a magyar nők kétharmada nem tud elég időt tölteni a barátaival, míg Nyugat-Európában ez a hölgyek „csupán”’ 40 százalékára igaz. A feszes időbeosztás ellenére alapvetően sikeresnek érzik magukat a munkában a magyar nők (63% vélekedett így), bár jövedelmükkel jóval kisebb arányban elégedettek (36%).

Női egészség - az állandó túlhajszoltság áldozata?

Míg a család egyértelműen kitüntetett figyelmet élvez a magyar nők életében – 85%-uk érzi úgy, hogy képes biztonságot teremteni családja számára – a saját egészségüket már hajlamosabbak elhanyagolni. Csupán 55% nyilatkozott úgy, hogy odafigyel a teste jelzéseire és azonnal orvoshoz fordul, ha problémát észlel.

Ezt jól mutatja a gyakrabban előforduló nőgyógyászati problémákkal kapcsolatos hozzáállásuk is. Például a 29-50 évesek közel fele szembesül menstruációs fájdalommal, amely nőgyógyászati problémákra utalhat, de az érintettek 58%-a inkább csendben elviseli ezt, minthogy szakemberhez forduljon. Hasonló jelenség figyelhető meg a meddőség miatt aggódó hölgyek körében is, akiknek alig egynegyede keres csak fel szakembert. Menopauza esetén is kevesen fordulnak orvoshoz: az érintettek mintegy 60 %-a egyáltalán nem kér szakmai segítséget.

A megelőzés és szűrések területén is van hova fejlődnünk. A megkérdezett magyar nők alig fele jár el rendszeresen preventív vizsgálatokra, de Nyugat-Európában is hasonlóan rosszak az arányok: a nők 54%-a vesz csak részt rendszeres szűrővizsgálatokon.

Vonzó megjelenés - frusztráció, vagy motiváció?

A magyar nők nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy vonzónak akarnak tűnni mások szemében (64%), mint nyugat-európai társaik (58%), ugyanakkor megjelenésükkel kevésbé elégedettek (47%, szemben az 55%-os európai átlaggal). Bár fontos a külső, és az eredmények alapján e tekintetben fejlődni szeretnének a hölgyek, a napi rohanás mellett ez már nem nyújt elegendő motivációt az egészséges életmódra. A kiegyensúlyozott étrendre még viszonylag sokan (60%) figyelnek, azonban rendszeres sportolásról, amelyhez sokkal több időre lenne szükség, már csak a magyar nők egyharmada számolt be, ami jelentősen elmarad a 43%-os nyugat-európai átlagtól.

A kielégítő szexuális élet nélkül is lehet boldog a párkapcsolat?

Négyből három magyar nő szerint a szexualitás fontos, örömforrást jelentő része a női létnek, míg Nyugat-Európában csak a nők 60%-a vélekedik így. Kielégítő szexuális életről azonban már csak a magyar nők 60% számolt be, pedig 80%-uk vallotta azt, hogy szereti a partnerét. Az egészségtudatosság hiánya a szexuális élet területén is megmutatkozik. A felmérésben résztvevő magyar hölgyek 59%-a válaszolta azt, hogy aggódik a nem kívánt terhesség negatív hatásai miatt, miközben 33%-uk nem védekezik semmilyen módszerrel.

Női Egészségtudatosság és Közérzet Mutató (x)

A Richter a Nőkért Index egy egyedi, ezer fős reprezentatív mintán végzett kutatás, mely a női lét minden olyan fontos aspektusát igyekszik lefedni, melyek befolyásolják a nők közérzetét; legyen szó családról, párkapcsolatokról, intimitásról, karrierről, egészségtudatosságról vagy épp pénzügyekről. A kutatás további eredményeit itt olvashatod.

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.