Nektek bevált az együttalvás a babával? - Ez lehet a megoldás

Jellemző, hogy a baba elaltatása az egyik legnagyobb kihívás az családban. Miért nem a pelenkázás vagy az öltöztetés?! Hiszen egy csöpp polipszerű lényre kell rátuszakolni egy zsebkendőnyi textilt anélkül, hogy bármelyik végtagja is a kezünkben maradna – ez gyakori félelmünk eleinte. Mégis könnyebben megoldjuk, könnyebben rájövünk a praktikákra, hogy a pelust be kell húzni combtőig, mert különben ott folyik ki a pisi, és a nagy gonddal kiválasztott ingecskék édesek, de eleinte inkább az elöl gombolós rugdalózót használjuk. Kézzelfogható, könnyen átlátható momentumok a csecsemőgondozás során. Nem úgy, mint az alvása, ami maga a misztérium. „Többször ébred, mint mi, nehezebben alszik el, ha elaludt, akkor sem biztos, hogy tíz percnél tovább úgy is marad, hullafáradt, és mégis kerek szemekkel bámul ránk. Szóval teljesen értelmetlen az egész” – gondolhatjuk kétségbeesve a mínusz századik óra alvásunk után. Nehéz zöldágra vergődni velük, mert másképp működnek, mint mi. Részlet a Nekünk bevált című könyvből.

A 20. század végi elkülönítő nevelés módszere talán mára lecsengett, és egy érzékenyebb, természetesebb gondozási attitűd jellemzi a mai szülőket. Ebben a megállapításomban nincs ítélet, csupán egy csendes hümmögés. Ahogy a felmenőink mesélnek a ’70-es évek gyakorlatáról – 4D-s ultrahangképek, kihangosított szívhang, sűrű vizsgálatok híján –, ők is ugyanúgy igyekeztek közel kerülni a szívük alatt hordott babájukhoz, és felkészülni a szülői feladatra úgy, ahogy akkoriban jónak tartották. Voltak forradalmian újnak számító csecsemőgondozási szakkönyvek akkoriban is, de az a tanács megmaradt, hogy éjjelente hagyják magára a csecsemőt. Richard Ferber hozta divatba a fokozatos külön altatást arra hivatkozva, hogy a baba így fogja megtanulni önállóan elaltatni magát.

Ez lenne a megoldás, és mi a cél?

Nem feltétlen az ébredés nélküli éjszaka volna a cél. Williams Sears gyermekorvos már alváskutatók eredményeire hivatkozva állította, hogy a csecsemők éjjeli ébredései azon túl, hogy hozzájárulnak az agyi fejlődéshez, a csecsemő túlélését is szolgálják.1 A ferberizáció módszeréről azóta több szaktekintély, köztük Ranschburg Jenő is azt állítja, hogy traumatizál.2

Elgondolkodtatott, hogy az ember mindig is közösségben hajtotta álomra fejét, mert ezt diktálta a túlélési ösztön. Lehetett az barlang, jurta, kunyhó. Aztán a körülmények változása, a fejlődés hozta magával az élettér szeparálását, kialakultak a különböző funkciójú terek egy lakóépületen belül. A glóbusz ezen pontján pedig úgy alakult, hogy mostanra a felnőttek külön szobában alszanak a gyermekektől. Legalábbis igyekeznek ki-ki habitusához, mintáihoz, lehetőségeihez mérten, mert a kistestű népség éjjeli ragaszkodása nem enyhült az évezredek alatt, falmatricás gyerekszoba, versenyautós kiságy ide vagy oda.

Igaz, hogy a századeleji parasztasszonynak nem volt hova vándorolni az ura horkolása elől, ahogy az sem tudott a nappaliba menekülni, ha felsírt éjjel a pulya, hogy reggel kipihenten tudjon szántani. De a találékony asszony a nagylábujjára madzagot kötött, azt átvetette a főgerendán, és onnan leeresztve a bölcsőre kötötte a madzag másik végét, hogy ha a gyermekecske éjjel felnyikkan, így ringasson egyet a bölcsőn – hivatkozik rá Vekerdy tanár úr a Nagy családkönyvében.3 Ehhez képest úgy tűnik, hogy mostohább körülmények között tölti az első heteket egy szintén „válaszkész” szülő manapság, aki a bébiőr jelzésére hetekig ingázik a gyerekszoba és a hálószoba között.

Mert megteheti?

Azt látom, hogy nagyobb veszély fenyegetheti a szülők kapcsolatát, ha a végtelenségig kimerült édesanya hónapok múltán sem tud – akar – visszatérni a közös hálóba a kiságy mellől vagy a szoptatós fotelből, mint ha egy időre maguk mellé vennék a babát, megkeresnék a számukra jó megoldást. Időről időre. Mert könnyen lehet, hogy ami az első hetekben komfortos, az később terhessé válik. Nem lesz belőle baj, ha rugalmasan alkalmazkodunk az új jövevényhez. Éppen eléggé megterhelő századjára megébredni, de ha mindeközben ott kísért, hogy elkapatjuk, vagy „csak tesztel, azért jelez”, rémálommá válhat az éjszakai gondoskodás.

A csecsemőgondozás első hónapjaira jótékonyan hat, ha elfogadjuk, hogy nem kell mindent egyszerre megvalósítani. Ha úgy képzeltük, hogy majd külön szobában alszik a babánk, annak nem az az egyedüli módja, hogy egyből odahelyezzük, amikor még előbbre való az a törekvésünk, hogy gördülékenyen menjen például a szoptatás. Mert annak viszont fiziológiai feltétele a pihenés.

Egyáltalán nem tartom kötelezőnek az együttalvást, csupán praktikusnak. Természetes, ha kell idő ahhoz, hogy összekapcsolódjon bennünk annak a képe, akit a karjainkban tartunk, azzal a babával, akihez már hónapok óta képzeletben beszélünk. Ha testközelben tudjuk a csecsemőt, érezzük egymás illatát, bőrét, figyeljük a reakcióit, előbb megismerjük a jelzéseit.

Magzatvédő vitamint szedünk, a medikalizált (kórházi) szülést követően feltehetően gyorsabban regenerálódunk, segíthet minket a légzésfigyelő, a bébiőr, tudunk tápszert adni a babának, magunknak pedig heti menüt. De talán túl sokat várunk el magunktól és az újszülöttől, ha csupán a tárgyi feltételek megléte miatt siettetjük a bennünk zajló testi és lelki folyamatokat.

Fotó: Fekete Imola Leadfotó: 123RF.com Forrás: [1] www.askdrsears.com/topics/health-concerns/sleep-problems/ 8-infant-sleep-facts-every-parent-should-know 2 Ranschburg 2009, 158. 3 Vekerdy 2019.