Nagy személyiség horoszkóp

Ismerd meg asztrológiai jegyed tulajdonságait és magadat!


Kos:

Uralkodó bolygó: Mars
Elem: Tűz
Színei: Tüzes színek, vörös

A Kos angol elnevezése aries, a görög are szóból származik, ami dühöt jelent. A háború görög istenét sem hiába nevezték Árésznak, akinek római megfelelője Mars volt, ezért hát a Kos uralkodó bolygója a Mars. Személyiségére is jellemző, hogy hirtelen haragú, ösztönös és bizony eltipor mindenkit ha akar. Nem fél a kihívásoktól és szereti érezni, hogy valakin felülkerekedhet. Nem is annyira maga a győzelem a fontos neki, mint az Oroszlánnak, hanem inkább az ahhoz vezető út. Gyakran fejjel megy a falnak (nem hiába a elnevezés), és nem is tűri, hogy megmondják nekik, mit csináljon.

Ha veszélyeztetve érzi szabadságát, könnyen elszakad nála a cérna. Eléggé izgága, a semmittevés bosszantja és állandóan versenyt csinál mindenből, mert erre van szüksége. A Kosok a legakaratosabbak az összes jegy közül: elérik amit akarnak és legtöbbször nem érdekli őket, milyen áron. Amikor már mindent letarolt, szinte hiányérzete van és új kihívásokat keres. Amennyire szereti az önállóságot, legalább annyira szeret társaságban lenni és sok baráttal (és ellenséggel) körülvenni magát: ahogy a tűznek is szüksége van oxigénre, úgy a Kosnak is szüksége van az emberek közelségére. A szerelemben azért találja meg nehezebben párját, mert szenvedélyességéből adódóan nehezen tesz különbséget szex és szerelem közt. Ráadásul igazi vadász, szeret hódítani. De ha végre megtalálja párját, hűséges és szenvedélyes társ, aki mellett nem lehet unatkozni.

 

Bika:

Uralkodó bolygó: Vénusz,
Elem: Föld
Színei: Mély zöld, barna, őszi színek

Nehezen szokja meg a változást és többnyire értetlenül áll az új helyzetek előtt. Mindig alapos, gyakorlatias és türelmes, de makacs is. Talán a legmakacsabb az összes jegy közül. A szentimentalizmussal általában nem tud mit kezdeni, két lábbal áll a földön és nagy lelkesedést se várjunk tőle. Sőt, furcsán néz azokra, akik le-fel ugrálnak örömükben, de ez még nem jelenti azt, hogy érzéketlen vagy kevésbé tudna szeretni. Épp ellenkezőleg: a jegy szülöttei szenvedélyesek és nagyon hűségesek. Szerelmükért és bizalmukért nagyon sokat kell dolgozni, de ha ezt egyszer elérjük, élethosszig tartó, odaadó, szenvedélyes és melegszívű társra számíthatunk, aki értékel bennünket. A Bikák szívósak, kitartóak: nagyszerű ötletek megvalósítására képesek és sosem adják fel. Értékelik a kényelmet, a munka gyümölcsét és a pénzt. A Bika a mitológiában nemzőerőt jelent, és ehhez még hozzájön realista és mélyérzelmű személyiségük, ezért a Bikákból remek családanyák, családapák lesznek. Ezen kívül eléggé hatalmába tudja őket keríteni a birtoklásvágy. Biztosnságban érzik magukat, ha maguk mellett tudhatnak embereket, értékeket, tárgyakat.

 

Ikrek:

Uralkodó bolygó: Merkúr
Elem: Levegő
Színei: Világosszürke, égszínkék

Merkúr római isten megfelelője Hermész, aki az istenek hírnöke volt. Jó beszégkészségével mindig elérte ami akart, ezért ő a beszéd és írás istene is. Ez is remek példája annak, hogy az Ikreknek milyen jó beszélőkéje van. Könnyen köt ismeretségeket és barátságos - köszönhető mindez annak, hogy szeret is beszélni, szereti hallani saját hangját.

A tudásszomj az egyik fő jellemzője, minél többet tud, annál jobban érzi magát. Mindig mindenről és mindenkiről tudni akar mindent, ezért mindig jól tájékozott, vagyis alkalmazottként csakis jól jár vele az a cég, amelyik alkalmazza. Mindig attól retteg, hogy lemarad valamiről, ezért örökmozgó. Általában rohanó életmódja van, nem szívesen pazarolja drága idejét főzésre, sütésre. Stílusa hízelgő és kedves, még azzal is, akivel nincs olyan jóban, hiszen nem okoz neki gondot más arcot mutatnia ellenségeinek. Nagyrészt nem veszik tolakodónak közlékenységét, de előfordulhat, hogy felbosszant másokat azzal, hogy nem hagyja szóhoz jutni őket, és intellektuális hozzáállását is csak okoskodásnak találhatják más jegyek. A szerelemben gyakran hiányzik belőle az igazi ragaszkodás, nehezen marad meg egyvalaki mellett; inkább a változatosságra szavaz. Viszont a hosszú pórázt hűséggel jutalmazza.

 

Rák:

Uralkodó bolygó: Hold
Elem: Víz
Színei: Pasztell színek, ezüst

A Rákok elég mimózalelkűek: könnyen meg lehet őket bántani, ami a lazább, viccesebb jegyeket kifejezetten bosszanthat. Sokszor bizonytalanok, vágynak az irányításra és arra hogy valaki helyettük döntsön. Hangulatuk olyan változó, mint a Hold felszíne. Nagyon ragaszkodó, főleg a múltbéli dolgokhoz kötődik: gyermekkorához, régi barátaihoz, családtagjaihoz. Nem szívesen költözik el onnan, ahol felnőtt, és nem barátkozik könnyen, de általában nem is akar. Viszont az életében már régóta jelenlévőkkel bensőséges, odaadó viszonyra vágyik. Különböző tárgyakhoz is élénken tud ragaszkodni; gyűjtögető életmód jellemző rá, a szortírozás távol áll tőle. Visszahúzódó személyisége miatt nem ismerkedik könnyen, ezért sok időbe telhet mire akár rövidtávú kapcsolatba is belekeveredik. Komoly kapcsolatban odaadó, önfeláldozó és gyengéd. Minden napját romantikázással töltené, ha tehetné. A legcsaládszeretőbb jegy az összes közül. Akkor érzi leginkább azt, hogy kiteljesedett, amikor otthont teremt: házimunkát végez, lakberendezéssel tölti idejét, főz és úgy általában gondoskodik.

 

Oroszlán:

Uralkodó bolygó: Nap
Elem: Tűz
Színei: Aranysárga, narancssárga

Az Oroszlánok szerettei szerencsésnek érezhetik magukat: a jegy szülöttei mindig próbálják elkényeztetni szeretteiket és ügyelni arra, hogy jól érezzék magukat. Bőkezűségük első a jótulajdonságaik körében. De ezen kívül egy Oroszlán jegyű rendkívűl jó társaság, humoros és vidám. Szinte árad belőle az élet szeretete és mindent kipróbálna ha tehetné. Senki nem értékeli annyira szórakozást, jó ételeket, szép ruhákat és pihenést mint ő.

Ugyanakkor mindig a középpontban akar lenni, mindenkinek tetszeni akar és akkor érzi jól magát, ha rivaldafényben van és csodálják. Jól esik neki, ha éreztetheti környezetével, hogy ő több és jobb; imád mindenkin felülkerekedni, és a birtoklásvágy is igen erősen él benne. Viszont soha nem sunyi: ha támad, akkor azt csak szemtől szembe teszi, bár ezt is legfőképpen azért, hogy legyen közönsége. Ha egy oroszlán jegyűt meg akarunk hódítani, csak legyezgessük hiúságát, csodáljuk és bókoljunk minél többet. Ezt lovagiassággal és bőkezűséggel fogja viszonozni, de ezeket a nagy gesztusokat a másiktól is elvárja. Ha úgy érzi nem kapja meg, büszkén elvonul.

 

Szűz:

Uralkodó bolygója: Merkúr
Elem: Föld
Színei: Világosbarna, homokszín, fehér

A gyakorlatias és rendszerető Szűz mindig óvatos és nagyon precíz. Ezen kívül mindene a munka és nincs még egy jegy, aki ennyire szorgalmas lenne. Nem is értekeli sokra a szórakozást. Ha nem érzi hasznosnak magát, beleőrül. Valamit mindig csinálnia kell, valakinek mindig segítenie kell, amivel sokszor az idegeire mehet például a levegő vagy tűz elemű jegyeknek. Nagyon kevés emberben bízik meg, ezért nehéz meghódítani szívét és ha sikerül is, arra ne is számítsunk, hogy miattunk felborítja napirendjét és mindent sutba dob. Ha előre tudja a dolgokat és össze kell szervezni valamit, abban igazán jó. Neki nem lesz probléma a munka és a magánélet összeegyeztetése, de az is igaz, hogy a munka szerelmese, legszívesebben mindig dolgozna és bizony a kákán is csomót keres. Kritikus természete miatt főleg idősebb korában nehéz vele egy fedél alatt élni. Pedáns és precíz, és aki vele ellentétben nem az, arról meg is van a véleménye. Remek vendéglátó, mert minden egyes apró részletre odafigyel.

 

Oldalak

Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.