Milyen volt szőkesége

Hogyan vélekedtek a szőke nőkről a történelem során: az őskortól napjainkig

Az évszázadok során a szőke hajszínhez számos jelentés kapcsolódott: hol szigorúan erkölcsös, hol könnyűvérű viselkedést tulajdonítottak a szőke hajtincsek birtokosainak. A róluk való gondolkodásmód ráadásul kultúránként is változott.

 

Genetikai magyarázatok
A szőke hajszínhez köthető genetikai mutáció körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és a mai Litvánia területén, Skandináviában, valamint Észak-Európa többi részén terjedt el. Ennek miértjét különböző teóriákkal magyarázzák. Az egyik, miszerint a világosabb haj és bőr lehetővé tette a hatékonyabb D-vitamin termelődést, ami különösen fontos volt a hideg és sötét Észak-Európában a jégkorszak alatt.


Ókori felfogások
Az Ókori Görögországban sokra becsülték a szőke hajat. Az istennők, mint Aphrodite, vagy Héra, mind szőkék voltak, nem is beszélve a legnagyobb hősökről, mint például az Iliász főszereplője, Akhilleusz.

Az Ókori Rómában másképp vélekedtek a szőkékről. Ők a barbárságot és prostitúciót hozták velük kapcsolatba, ezért a szőke nők nagy része feketére festette a haját, hogy szebbnek tűnjön. Idővel a görög kultúra népszerűsége persze megtette a hatását, és a rómaiak is elkezdték jobban értékelni a világos hajú hölgyeket.

 

A középkorban testet öltött a "buta szőke nő" figurája
A középkorban, az 1400-as évekig a szőke haj a kacér viselkedést szimbolizálta az európai kultúrában. A „provokatív” bibliai szereplőket is, mint Mária Magdolna vagy Éva, rendszerint szőke hajtincsekkel ábrázolták a festményeken.

Az olasz reneszánsz ideje alatt óriási divat lett a világos haj és a hajfestés, majd a 18. században újra nagy lett az iránta való lelkesedés. XIV. Lajos korában még a sötét haj térhódítását láthatjuk (maga a király is kizárólag sötét parókákat viselt), de Marie Antoinette idejében már fordult a kocka. Erre az időszakra tehető a buta szőke nő sztereotípiájának kialakulása is. Egy híres kurtizán, Rosalie Duthe, szépségéről és ellenállhatatlan szőke hajkoronájáról legendák keringtek. Emellett viszont az is közszájon forgott, hogy milyen mérhetetlenül ostoba volt. Butaságát még egy színdarabban is kiparodizálták, ez adta meg az igazi lökést a buta szőke karakterének elterjedéséhez.

Az 1930-as években Jean Harlow okozott kisebbfajta őrületet az Egyesült Államokban. Az eredetileg világos szőke színésznő azért kezdett további szőkítőket használni, mert a platina szőke hajkorona remekül mutatott a fekete-fehér filmeken. A karrierje végén ennek meg is lett a hatása, a haja rettenetes állapotban volt. Jean Harlow egyébként nem élte meg az öregkort, 26 éves korában elhunyt. Az Aviátor című filmben mellesleg Gwen Stefani alakította őt.

 

Doktor Szöszi és a mai szőkék
Az ötvenes évek egy másik szexszimbólum, Marilyn Monroe tündöklését hozták. Marilyn továbbfejlesztette a buta szőke karakterét, sokkal komplexebbé tette. Hollywoodban nem feledkeztek meg a szőkékről a színésznő halála után sem, de hála Charlie angyalainak, a hetvenes években új jelentéseket kapcsoltak hozzájuk. A szőkék lettek a szexi bűnüldöző csajok, és a tini fiúk szobái egykettőre megteltek Farrah Fawcett posztereivel.

A szőkék még napjainkban sem menekülhetnek az ősi asszociációktól (szexi és ostoba), de a Doktor Szöszi-hez hasonló filmek bizonyítják, hogy ezek a teóriák azért már idejétmúltak. A tanulmányok ráadásul azt mutatják, hogy nem a szőkék az ostobák, hanem a körülöttük lévő emberek. Aki ugyanis hajlamos a sztereotipizálásra, azzal gyakran megesik, hogy az általa lenézett szőke nő jelenlétében kevésbé intelligensen viselkedik.

 

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...