Lifestyle

Már 90 éve meghalt ez a kislány, mégis olyan, mintha csak aludna – Ha belenézel a szemébe, elakad a szavad

1920-ban egy 2 éves olasz kislány, Rosalia Lombardo meghalt tüdőgyulladásban. Az édesapját nagyon összetörte a gyermeke halála, ezért megkérte egy orvos ismerősét, Dr. Alfedo Salafiát, hogy balzsamozza be a testet. A művelet olyan jól sikerült, hogy most, több mint száz évvel később is úgy tűnik, mintha a kislány csak aludna, némelyek még arra is megesküsznek, hogy pislogni látták. Milyen magyarázat áll a legszebb múmiának tartott Rosalia különös története mögött? Olvass tovább, és megtudod!

Csipkerózsika története

Dr. Alfredo Salafia kémia professzor az 1900-as évek egyik elismert balzsamozó szakembere volt; kifejlesztett egy olyan speciális formulát, amivel tartósíthatja az elhunytak testét. Kezdetben állatokkal, később pedig már emberekkel is kísérletezett – a saját édesapját is ő balzsamozta be. Nem véletlen tehát, hogy Rosalia apja, Mario is hozzá fordult, amikor szeretett lánya örökre elaludt.

Miután Salafia bebalzsamozta a kicsi testét, egy üvegkoporsóba rakták, amit ezután az olaszországi Palermóban lévő Kapucinus-kolostor katakombáiba szállítottak. Salafia olyan tökéletes munkát végett, hogy az elkövetkezendő években bárki, aki ránézett Rosaliára, azt hihette, hogy alszik – ezért kapta a Csipkerózsika (angolul Sleeping Beauty) nevet is. A képeket szemlélve valóban úgy tűnik, mintha csak szunyókálna; szinte gyönyörű és élő, ahogy a szőke, göndör, masnis hajával békésen nyugszik a takaró alatt. Sőt, amikor később megröntgenezték a testet, azt találták, hogy a szervek is szinte értintetlenek maradtak.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Nem csoda, hogy ezután a kislányt különös figyelem övezte - rengeteg ember kereste fel a katakombákat, hogy megpillanthassa ezt a halálában is érintetlennek tűnő gyereket. Legendák, különös történetek is terjedni kezdtek róla, például az, hogy képes kinyitni a szemét. Sokan számoltak be arról, hogy látták a furcsa jelenséget, ami az alábbi videón meg is tekinthető. A szöveg szerint a két kép két óra különbséggel készült:

Fotó: funtime.ge; Videó: YouTube.com

Oldalak

Lifestyle
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.