Játssz és szavazz! - Tuti programtipp a gyerekekkel, ahol te sem fogsz unatkozni!

2019-ben is vár szeretettel minden résztvevőt az Ország Játéka rendezvény, melyen az év legkiemelkedőbben teljesítő játékát keresik. (x)

Az Ország Játéka rendezvény célja

Nyakunkon a karácsony, a rendezvény szervezői pedig idén is arra gondoltak, jó lenne biztosítani a legnépszerűbb játékok kipróbálását a résztvevők számára. Kevesebb szomorú dolgot látni szülőként az ünnepek idején, mint lebiggyesztett gyerekszájakat és könnybe lábadt szemeket.

A felelősségteljes szülők és nagyszülők újfent lehetőséget kapnak, hogy élőben győződjenek meg arról, hogy a megvásárolni kívánt ajándék a lehető legjobb döntés lesz a csemetéjük számára. Nincs is jobb mód erre, mint elhozni a gyerekeket és együtt kipróbálni velük az Ország Játéka címre nevezett játékokat.

Programok

A 7. alkalommal megrendezett Ország Játéka sok kedves programmal kedveskedik a gyerekeknek és a szülőknek is egyaránt. A többezer négyzetméteren kiterített, versenyen nevezett játékválasztéktól kezdve, a segítőkész animátorokon át, az értékes nyereményjátékokig, a rendezvény remek szórakozást nyújt a kicsiknek és nagyoknak is egyaránt.

Külön terem biztosítja az elfoglaltságot a legkisebbek számára (0-3 éves korig), míg az ovisok és az iskolások is speciálisan az ő szájuk ízére igazított programokon vehetnek részt, a számukra kijelölt csarnokban. Az unatkozó szülő fogalma továbbra is ismeretlen marad a rendezvény keretein belül, ugyanis őket drónokkal és modellekkel kívánják lenyűgözni a szervezők.

Fejlesztőjátékok sokasága

Biztosan mindenki megtalálja majd a kedvenc standját, ugyanis a szerepjátékokon túl, kézműves foglalkozások is várják a látogatókat. A társas- és építőjátékok mellett, további fejlesztő és ügyességi játékok kötik majd le a kicsiket. Emellett Kicsomi csillámtetoválással is kedveskednek a gyerekeknek.

A játszónapra október 27-én, vasárnap kerül majd sor. A játékok kipróbálása mellett a Kicsi Gesztenye klub koncertezik majd egyszer délelőtt 11:30-kor, majd délután 17:30-kor, ám nem ez az egyetlen meglepetés.

A Kedd Animációs Stúdió is egyedi meglepetéssel készül. Minden óra elején két olyan KUFLIK epizódot mutatnak be, amit még soha, senki, sehol, még a mozikban sem láthatott illetve pofavágó versenyt is hirdetnek szuper Kuflik nyereményekkel. Emellett velünk lesznek inkognitóban a Kicsomi csatorna vezetői: Mimi, Kiki és Csocsó, akik nagy örömmel belevetik magukat a játékok tesztelésébe.

A nyertes sorsáról dönt

Az idei zsűri táborát erősítik majd a Kicsomisok, de mellettük Csordás Ágnes – a Magyar Védőnők Egyesületétől, Farkasházi Réka – színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus, Jánossy Gábor - Magyar Lapkiadók Egyesületétől, Labancz Dániel – gyermekpszichológus, Pierrot – producer, Veszelszkiné Huszárik Ildikó - A Pedagógusképzés Megújulásáért program alapítója, és a Manóprogram képviseletében - Zölei Ágnes fogják eldönteni, melyik játék méltó a címre. Mellettük a szülők is beleszólhatnak szavazatuk leadásával.

Ezen szempontok alapján keresik az Ország Játékát Bébijáték, Családi társasjáték, Egyéb fiú játék, Egyéb lány játék, Építőjáték, Interaktív játék, Kreatív- és készségfejlesztő játék, Kültéri-, mozgásfejlesztő játék, Társasjáték kicsiknek kategóriákban:

  • A játék a kategóriájának célját mennyire éri el?
  • Készségfejlesztési képesség mértéke (cselekvési, gondolkodásbeli képességek terén)
  • Hozzájárul-e a játék a gyerek mentális, érzelmi világának elmélyítéséhez?
  • Mennyire fejleszti a játék a gyerek szociális kapcsolatait
  • Mennyire alkalmas a játék az "együtt játszásra"?
  • A játék kidolgozásának minősége (szín, forma, anyagminőség, tartósság értékelése)
  • Mennyire tekinthető innovatívnak az adott játék?
  • Mennyire tekinthető kreatívnak az adott játék?
  • Mennyire jelent örömforrást a játék a gyerek számára?
  • A pontozó szubjektív értékelése

Jótékonyság

A jótékonyság jegyében ezalkalommal is három bölcsőde, óvoda és védőnői állomás részesül értékes ajándékcsomagokban, melyet az induló játékokból válogatnak össze.

Jegyvásárlás

A jegyek délelőtti és délutáni bontásban vásárolhatók meg külön a szülők és külön a gyerekek részére a jegy.hu-n.

Helyszín

A többszáz játék tehát mindenkit szeretettel vár idén október 27-én a Groupama Aréna falai közt, hogy kipróbálásra kerüljön és versenyezzen az Ország legjobbja címért. A helyszínen ingyenesen parkolni is lehet. További részletek: https://www.orszagjateka.hu/

A rendezvény támogatója a Pelenka.hu webshop.

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...