Lifestyle

Kopogó szellemek

A szellemek létezéséről már régóta megy a vita, hisz mindenki hallott már paranormális jelenségekkel kapcsolatos történeteket. Az ilyen bizarr tevékenységek általában hangos reccsenésekkel, hideg hőhullámokkal és bizonyos tárgyak mozgásával járnak együtt.

A Fox nővérek története
Az első kopogtató szellemekkel kapcsolatos paranormális jelenség az amerikai Fox nővérek nevéhez fűződik. A Hydesville-ben élő család két legfiatalabb női tagja, Kate és Maggie kezdett el szellemekkel kommunikálni. Az első halott, akivel kapcsolatba kerültek, a házukban megölt és ott elásott ember szelleme volt, aki kopogással próbált meg a lányok figyelmébe férkőzni, és ennek apropóján kialakult egy sajátos Morze-ábécé is, melyet a későbbi szeánszaik során használtak. Először maguk sem hitték, hogy ezek a jelek valódiak, így próbaképpen elutaztak, hogy lássák, így is tudnak-e kommunikálni a szellemmel. Ekkor derült ki, hogy a hangok máshová is követik a lányokat. Ekkor vette kezébe a legidősebb nővér, Leah a lányok sorsát, majd ezután országszerte ismert médiumokká váltak. Később, életük utolsó éveiben bevallották, hogy az egész hazugság volt, de így is meghatározó szerepük volt a médium szakma kialakulásában, munkásságuk kihatással volt a mai parapszichológiára is.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Poltergeist- jelenség
A parapszichológia fejlődésével új fogalmak jöttek használatba, mint például a poltergeist-jelenség. Ezt olyan megmagyarázhatatlan eseményekre használják, amikor furcsa hangok, zörejek hallhatóak, a tárgyak, főként bútorok elmozdulnak helyükről. Ezek az események nem helyhez, hanem emberhez kötődnek és akár évekig folytatódhatnak. A kutatók szerint ez a személyhez kötöttség azt jelzi, hogy valószínűleg a hangoktól, zajoktól üldözött ember fokozott elmeműködést produkál. Az ilyenfajta jelenséget a legkönnyebb utánozni és hamisítani, ahogy ez kiderült a Fox nővérek esetében is.

Napjainkban is előfordul
Egy ügyvédi irodában történt, hogy sűrű telefonhívások jelentkeztek, de vonal végén senki sem volt, majd megmagyarázhatatlan okból a villanyvezetékek megolvadtak és a szakemberek szokatlanul magas elektromos hullámokat mértek. Mindez összefügg egy 19 éves lánnyal, aki az irodában dolgozott, észlelték, hogy amikor a lány elsétált a folyosón a lámpák inogni kezdtek, és ezt sikerült megörökíteni egy videofelvételen. Miután a lány munkahelyet váltott, a bizarr jelenségek tovább követték őt.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...
Utazás
Tovább tombol a történelmi hőséghullám Magyarországon, a HungaroMet előrejelzése szerint ma a csúcshőmérséklet elérheti a 41 fokot. Az országos vörös kód mellett azonban két északkeleti vármegyében...
Lifestyle
Végre megérkezhet az a lehetőség, amire hosszú ideje vártak. A következő időszak három csillagjegy számára kiemelkedő sikereket, új kezdeteket és váratlan pozitív fordulatokat hozhat. Lehet, hogy...
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...