Lifestyle

Ez volt a CIA legtitkosabb kémfegyvere, aminek kidolgozásában Uri Geller is részt vett

Csillagkapu Projekt

Harminchárom évvel azok után, hogy először derült fény a Védelmi Minisztérium érdeklődésére a látnoki képességek iránt, a paranormális jelenségekkel kapcsolatos kutatások teljes terjedelme nyilvánosságra került, amikor a CIA feloldotta a projekthez kapcsolódó mintegy 12 millió dokumentum titkosítását. A program a Csillagkapu projekt nevet viselte és1972-től 1995-ig tartott. Amiatt jött létre, mert az amerikai hírszerzés már felhívta a kormány figyelmét, a Szovjetunió vizsgálja annak lehetőségét, hogy médiumokat toborozzanak kémkedés megsegítésére. Ugyanezen forrás szerint a médium és televíziós személyiség, Uri Geller is azon újoncok között volt, akiknek képességeit tesztelték.

A Csillagkapu projekt leginkább a távolsági megfigyelés programjának kidolgozásával foglalkozott, amelynek segítségével a médiumok képesek lettek volna információkat szerezni a titkos szovjet tevékenységekről. A látnokokat több száz küldetésen alkalmazták, amelyek során a CIA-nak kellett segíteniük a túszok és szökevények felkutatásában, ugyanezen forrás szerint; annak idején Charlie Rose képviselő (D-NC) a projektet pokolian olcsó radarrendszerként jellemezte.

Azonban akár szkeptikusok, akár hívők vagyunk, a szakértők megvédték a kutatás szükségességét. "A Védelmi Minisztérium részéről kötelességszegés lenne, ha nem fordítana figyelmet a minden lehetséges módszerre, amivel megvédheti a hazáját" - mondta Dr. Marcello Truzzi.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A "kísérteties" tárgyak, amelyek baljós aurát vagy rosszindulatú jelenlétet hordoznak, rendkívül gyakoriak a szellemekről és démoni találkozásokról szóló történetekben. Nincs ez másként ezzel a kísérteties hintaszékkel sem.

Lead Fotó:123rf, Forrás: Grunge

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Még messze az idő, amíg a nyári gumit cserélni kell, de addig lehet rajta gondolkozni.
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.