Lifestyle

Katások, figyelem! Így módosulhat januártól a KATA

Beigazolódhatnak a kisadózó vállalkozások tételes adójával, vagyis a katával kapcsolatos hírmorzsák, miszerint hamarosan változás állhat be ezzel a kedvezőbb adóformával kapcsolatban.

Százezreket érintő változás jöhet januártól

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Varga Mihály pénzügyminiszter hetekkel ezelőtt parlamenti meghallgatásán jelezte, hogy a KATA-kérdését mindenképpen meg fogja vizsgálni. Ezt követően vasárnap már Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kicsivel konkrétabban elmondta a KATA átalakításával kapcsolatos új fejleményeket, azonban szerinte ez a változás a hiedelmekkel ellentétben, csak 2023. januárjától következhet be.

„Az év végéig hátralévő időt az KATA módszertani átalakításának alapos kidolgozására kellene fordítani, ezért sem logikus egy évközi változtatás bevezetése”

– fogalmazott a Világgazdaságnak adott interjúja során az MKIK elnöke.

Azzal a hetekben felröppent hírrel kapcsolatban pedig, miszerint a KATA teljes kivezetésre kerülhet, Parragh még nem adott kellő információt. Szerinte még korai lenne eldönteni a kisadózók adójának sorsát.

„Mindkét megoldás mellett és ellen is szólnak érvek. A módosítás kockázata, hogy az új szabályozás vajon milyen vállalkozói hozzáállást vált majd ki. A kivezetéssel pedig visszamegyünk a startmezőre, az adózóknak ismét be kellene lépniük egy adónembe, amire a hajlandóság kérdéses. Azonban, ha véget is ér a katázás, a helyére lépő adónak azonnal meg kell jelennie, hogy senkit ne érjen kár”

– emelte ki a kamara elnöke, aki szerint a fő problémát továbbra is a rejtett foglalkoztatás okozza. Ha majd a KATA újragondolására sor fog kerülni, akkor mindenképpen az ezzel kapcsolatos kiskapuk bezárása lesz a fő cél. Parragh László szerint a teljes 430 ezres katás körben akár 100 ezren is visszaélhetnek a rendszerrel – írja cikkében a Portfolio.

A K&H adatai szerint a magyar lakosság jövedelmi helyzete egyértelműen javult 2022 első negyedévében.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...