Milyen nyugdíjra számíthatsz KATA-s vállalkozóként?

A nyugdíjhelyzet a (később majd) 40-45 éves szolgálati idővel rendelkezőknek, akik egy, kettő vagy több évtized múlva vonulnak nyugdíjba, nem túl rózsás. A közbeszédben sokszor előkerül a „nekem / neked már semmi nyugdíj nem lesz” modern szólás-mondás, amely valószínűleg igencsak túlzó (a szakértők nem számolnak a nyugdíjrendszer teljes megszűnésével), azonban a tendencia azt mutatja, hogy alacsonyabb nyugdíjra számíthatunk a jövőben. (x)

Több járulék, kevesebb nyugdíj

Sőt egyes számítások szerint már most viszonylag gyorsan csökken a kifizetett nyugdíj az életünk során befizetett járulékokhoz mérve. KATA-s vállalkozóként pedig nincs sok jó hírünk. Míg az alkalmazottak számíthatnak egy olyan nyugdíjra, amely majdani kiadásaik jelentős részét (nehéz megmondani, hogy ez inkább 30% vagy inkább 60% lesz, és ez nyilván nagyon egyéni is), KATA-s vállalkozóként a legkisebb elképzelhető összegnél valamivel alacsonyabb összegre kell gondolnunk. Később kitérünk rá, hogy miért.

Miért van krízis a nyugdíjrendszerben?

A magyar nyugdíjrendszer úgynevezett felosztó-kirovó elven működik, amely azt jelenti, hogy mindig az adott évben/adott pillanatban a társadalomban jelen lévő aktív dolgozók adóitól és járulékaitól függ a kiosztható nyugdíjak mértéke. A jelenlegi társadalmi változások azok, amelyek valószínűtlenné teszik azt, hogy a nyugdíjak jelenlegi összege fenntartható legyen. Mire is gondolunk pontosan? Röviden: az elöregedő társadalomra és a csökkenő népességre. Mind az elöregedő társadalom, mind a csökkenő népesség arra utal, hogy Magyarország jóléti állammá válik:

  • Magasabb és nő a születéskor várható élettartam (igaz, 2020 egy kivétel a szabály alól, tavaly olyan sokat romlott az várható élettartam, amelyre 60 éve nem volt példa).
  • A nők szerepe megváltozott és változik a társadalomban: elérhető a nők számára is az oktatás, a karrier, részben ezért kevesebb gyermek vállal egy átlagos nő.
  • Mindeközben azonban Magyarország életszínvonala és bérezése elmarad sok igazán fejlett országtól, így a szülők számára ideális vagy legalább elfogadható körülményeket sokszor csak egy, esetleg két gyerek számára tudják biztosítani. Itt fontos kiemelni, hogy erős régiós tendenciáról beszélünk: a jelenleg 20 leggyorsabban fogyó országból 17 európai, 15 pedig posztkommunista, tágabb értelemben véve kelet-európai. Magyarország köztük az egyik, a világon a 14. leggyorsabban fogyó ország. 1980-ban hazánk népessége 10,8 millió fő volt, idén 9,6 millió fő, és 2050-re az előrejelzések 8,5 milliós népességet vizionálnak.
  • Míg több (nyugati) országban az alacsony népességszámot az EU-n belüli és kívüli bevándorlás növeli, hazánkban ez a tendencia jelentéktelen, míg a kivándorlás (a már említett országokba) jelentősebb.

Ha ez a tendencia nem változik a közeljövőben, mindenki alacsonyabb nyugdíjra számíthat.

Milyen nyugdíjra számíthat egy KATA-s vállalkozó: nézzük a számokat!

Minden kedves olvasónknak azt javasoljuk, vegyen egy nagyon mély lélegzetet. A KATA nyugdíj várható számai rendkívül alacsonyak. Mivel a KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója) nagyon fiatal, idén lett 8 éves, semmiféle garancia nincs arra nézve, hogy ez a következő évtizedekben is ilyen formában megmarad (sőt, az ilyen forma is igen kétséges, mire is utal, mivel az utóbbi 8 évben nagyon sok változáson esett át), így ebben a pillanatban nincs senki, aki csak KATA-s munkaviszony után vonulhatott volna nyugdíjba, de olyanok igen, akik részben KATA-ztak nyugdíjuk előtt. Mielőtt továbblépnénk, hadd jegyezzük meg, hogy három fajta lehetőség van KATA adózás igénybevételére.

Ha teljes foglalkoztatottság mellett adózunk vállalkozásunk után, ennek havi 25.000 Ft a költsége és ez semmilyen járulék befizetésének nem felel meg. Ilyen formán az alkalmazotti jogviszonyunk (vagyis befizetett járulékaink) függvényében számíthatunk nyugdíjra, KATA adónk befizetése egyetlen forintot sem fog emelni a nyugdíjunk összegén. Az, hogy a havi bevételünk emellett 10.000 Ft vagy 1.000.000 Ft, az állami nyugdíjunkat nem befolyásolja. Ez utóbbi egyébként a másik két KATA adózásra is igaz.

kata adózás nyugdíj számítása

A legnépszerűbb KATA adózású egyéni vállalkozási típus havi 50.000 Ft befizetésével jár, az ilyen főállású egyéni vállalkozók bruttó nyugdíjalapja, nagy levegő, 102.000 Ft. A nettó nyugdíjalap mindössze 67.830 Ft. Egy évnyi vállalkozás pedig jelenleg 7,3 havi szolgálati időnek felel meg. 40 év KATA munkaviszony után a várható nyugdíj, nagyon nagy levegő: 41.376 Ft. No komment.

Vannak, akik 75.000 Ft havi adót fizetnek, ennek a bruttó nyugdíjalapja 170.000 Ft havonta, a nettó nyugdíjalap 113.050 Ft, és egy év szolgálati idő 1 évnek felel meg. Így a várható nyugdíj 40 év KATA munkaviszony után 90.440 Ft. Első ránézésre nem hangzik rossznak, hogy 50%-kal magasabb befizetés után több mint 100%-kal nő a nyugdíj, de egy részről a 90.440 Ft ma is körülbelül éhen halni elég, más részről ha belegondolunk, hogy évente 12*25.000 = 300.000 Ft extra adót fizetünk be 40 éven keresztül, tehát 12 millió extra forintot teszünk az állami nyugdíjunkhoz, hogy utána havi 49.064 Ft-tal magasabb nyugdíjunk legyen: ez a befektetés akkor éri meg, ha több mint 20,38 évig nyugdíjasok leszünk, ami a jelenlegi várható élettartamot figyelembe véve valószínűtlen. De még ha hosszú életre is számítunk, szerencsére vannak sokkal jobb befektetési lehetőségek, mint a felemelt KATA-s állami nyugdíj.

Akkor ne is legyek KATA-s vállalkozó!?

A KATA adózási rendszer nem hungarikum (a környező országok jelentős részében vannak hasonló adózási konstrukciók), de akkor érdemes ezt használni, ha képesek vagyunk önmagunkról gondoskodni. Ha alkalmazotti fizetésünket minden hó végéig elköltjük, akkor igaz, hogy nem bánunk jól a pénzzel, de egy váratlan esemény, mint betegség esetén számíthatunk vállalható táppénzre, van fizetett szabadságunk, viszonylag magas szülői támogatások, mint CSED és GYED, stb.

KATA-s vállalkozás előnyök hátrányok nyugdíjazás

KATA-s vállalkozóként nem működőképes az a modell, hogy hó végére elfogy a pénzünk, hiszen ez egy okkal meggyengített szociális háló. Főleg azok számára lehet mindez meglepetés, akik az államszocializmus rendszerében nevelkedtek vagy szüleiken keresztül a múlt rendszer szabályait sajátították el nevelkedésük során. A KATA sok szempontból egy vadkapitalista konstrukció: havi 1 millió forint akár 5%-os adóval legálisan megkereshető, de az állami egészségügyi ellátáson kívül mindent a vállalkozónak kell saját magának elintéznie: a nyugdíját is.

Hogyan lehet gondoskodni a nyugdíjas évekről?

A válasz szinte bármi lehet. A párna alatt vagy bankszámlán tartott pénztől kedve az értékpapírokon és kriptovalutákon át egészen az AirBnB-ig és hosszú távú lakáskiadásig minden elképzelhető. Léteznek azonban kifejezetten nyugdíj előtakarékossági megoldások is, ilyenek az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP), a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ) és a nyugdíjbiztosítás is. KATA-sként természetesen bármelyiket igénybe vehetjük, de azt tartsuk észben, hogy a 20%-os állami adókedvezmény a befizetett személyi jövedelemadóra vonatkozik, amely a KATA-nak nem része. Ha nincs más forrásból befizetett SZJA-nk (pl. lakáskiadásból), akkor is létezik egy megoldás: egy olyan megbízható ismerős, aki fizet SZJA-t, le tud szerződni, míg a biztosított lehet a KATA-s vállalkozó. Fontos azonban, hogy ez a lehetőség (kiskapu, ha akarom), csak a nyugdíjbiztosítás esetén létezik. Ebben az esetben az ismerős SZJA-ja nem marad bent a központi költségvetésben, hanem segíti a KATA-s vállalkozó nyugdíj előtakarékosságát. Később olyan döntés is születhet, hogy a szerződő válik biztosítottá szerződésváltással, ha lesz befizetett SZJA-ja.

Fotók, lead fotó: Pixabay

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...