Lifestyle

A karanténban rejtve marad a családon belüli erőszak - Íme a szakértő 10 tanácsa

„Maradj otthon, legyél biztonságban” – halljuk folyamatosan a hirdetésekből. De mi van azokkal, akik számára az otthon nem a biztonságot jelenti?

Leszűkült mozgástér

A koronavírus robbanásszerű terjedése ellen a leghatékonyabban úgy tudunk védekezni, ha otthon maradunk. A hosszan tartó összezártság azonban a melegágya lehet a családon belüli erőszaknak, amely az esetek túlnyomó többségében a nőket és a gyerekeket érinti. Különösen igaz ez, ha a világjárvány okozta stressz egzisztenciális válsággal is párosul, ha valaki elveszti a munkahelyét, veszélybe kerül a megélhetése, esetleg egészségügyi problémái is akadnak. „Az alapvetően is bántalmazó kapcsolatban élő nők és gyermekek most még inkább kiszolgáltatott helyzetben találják magukat, hiszen nem csak, hogy hónapokig fizikailag is össze vannak zárva bántalmazójukkal, de az anyagi értelemben vett kiszolgáltatottságuk is megnőhet” – magyarázza Kovács Ildikó önvédelmi szakértő, aki úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben a kijárási korlátozás mellett a bántalmazó is még inkább szűkíteni tudja az áldozatok mozgásterét, így a karantén könnyen egyet jelenthet azzal, hogy az érintettek a saját otthonuk rabjává válnak. „Nehéz ilyenkor okosnak lenni” – folytatja a szakértő, azonban azt kihangsúlyozza: "fontos, hogy az áldozat tudja: ki lehet lépni és ki is kell lépni egy bántalmazói kapcsolatból még karantén idején is. Ha kell, azonnal." Lapozz!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!