Karácsonyi varázslatos babonák

Amit Karácsony éjjelén kívánunk, az valóra válik, legalábbis a hiedelmek szerint. Számos babona kapcsolódik a Karácsony ünnepéhez, a fiatal lányok a jövendőbelijükről, a falusiak a jövő évi termésről szeretnének minél többet megtudni, mások pedig egészséget és szerencsét szeretnének a hagyományok segítségével.

 


Egy régi szokás szerint, a lányoknak vacsora után ki kell menniük a házból, és amerről az első kutyaugatást meghallják, onnan fog származni a férjük.
A leányok mikor az éjféli misére igyekeznek, zsebükbe kölest, kukoricát és tökmagot tettek, majd vagy elszórták a templomajtóban vagy a szenteltvízbe vetették, hogy annyi kérőjük legyen, mint ahány elszórt köles és olyan gyorsan érkezzenek, mint ahogyan azokat elszórták.
Egy másik babona így szólt: Ha egy lány a szobájában befelé söpör, megteríti az asztalt, rá tányért és evőeszközt tesz, majd ezután ingben, mezítláb megkerüli háromszor a házat, a szoba ablakán benézve meglátja leendő urát.

Sajátos jövendölés volt a gombócba gyúrt papírszelet, mely szerint a leányok tenyerükön három gombócot gyúrtak, kettőbe papírszeletet tettek, melyen valamelyik kedvelt fiú neve állt. A harmadik papír üresen maradt. A gombócokat forrásban lévő vízbe dobták, majd amelyik a legelőször felbukkant, azt kikapták, amelyik név állt a papíron, olyan nevű lesz férje lesz, ha pedig az üres gombóc kerül ki elsőnek, az azt jelentett, hogy a lány nem megy férjhez a jövő évben.

Egy másik hagyomány végett, a lányok az Istentisztelet kezdetén levágtak egy darabkát a harangkötélből, hazatérve megfőzték, a levében pedig megmosdottak, ezután kiöntötték az utcára. Amelyik legény belelépett, az lett a leány vőlegénye.
További babonák szerint, Karácsony előestéjén tegyünk ki az ablakba egy tál vizet, másnap reggelre kiolvashatod a fagyott víz formájából szíved vágyát. Ha jövendőbelink természetére vagyunk kíváncsiak, akkor nem kell mást tennünk, mint elégetnünk egy fagyöngyöt, majd a füstjéből kiolvashatjuk a választ. Ha Karácsonykor víz ömlik a lábaink elé, akkor gyermekáldás vár ránk! Ha pedig Szenteste mákot darálunk, akkor a következő évben az oltár előtt fogunk állni választottunkkal.

December 24-én a nők kitakarították és kisöpörték az egész házat. Mert egy régi hiedelem szerint az ördög beköltözik mindenhova, ahol kosz maradt. A fenyőfát is ezen a napon kell bevinni a lakásba, mert ha hamarabb tesszük, akkor kapzsiságunkkal felhívjuk az ártó szellemek figyelmét, azonban az ajtó fölé akasztott friss fagyöngyöt látva azonban visszafordul minden szellem és rosszakarat. Érdemes egy évig ott is hagyni.
Ha karácsony estéjén gyertyát teszel az ablakba, és hagyod leégni, magadhoz vezeted a jó szerencsét. Öltözz a legszebb ruhádba, hogy így biztosítsd a család békéjét, de vigyázz, hogy ne viselj semmi újat, mert az balszerencsét hoz.

Aki karácsonykor babot, borsót, tököt vagy mákot eszik, az sok pénzhez jut. Aki pedig halat falatozik, az úgy fog előre haladni a karrierjében, mint amilyen sebesen a hal úszik a vízben. Ha a megtisztított hal pikkelyét a pénztárcájába teszi, akkor gazdagság is vár rá a következő évben.
Ha már mindenki jóllakott és elhagyta az asztalt, akkor is hagyj egy kis kenyeret az asztalon, hogy bőségesen legyen mit enni a következő évben. Éjfélkor azért még egyetek egy almát, ami jó egészséget hoz majd.
A karácsonyi asztalról összesöpört morzsát ne dobd ki az ünnepek vége előtt, mert megóvja a ház népét a betegségektől. A szemetet egyébként sem ajánlatos kivinni a házból, ugyanis a szeméttel együtt a szerencse is távozik. A néphit szerint söprögetni is csak az asztal alá szabad.

Erdélyben, a mise ideje alatt be kellett csukni az összes ablakot és ajtót, ugyanis ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek és így próbálnak bejutni a házakba, hogy rontást hozzanak.

Hogy mennyire valósak ezek a babonák, azt mindenki döntse el maga, de biztos, ami biztos ne hagyjuk figyelmen kívül őket.

 

 

 

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...