Ezeken a településeken már biztosan elmarad a karácsonyi éjféli mise

A tájékozódás a kulcs
Tóth Tamás azt kérte, mindenki tájékozódjon a helyi egyházközség szertartásairól. Hangsúlyozta, a karácsonyi ünnep idején sok mise közül választhatnak a hívek, 25-én és 26-án általában több szertartást is tartanak a katolikus templomokban. Azt kérte, hogy akik veszélyeztetettek, esetleg betegnek érzik magukat, válasszák inkább a televíziós közvetítést vagy valamelyik online szertartást. A templomokban kötelező a maszkhasználat és a távolságtartás a nem egy háztartásban élők között - mondta, hozzátéve, az elmúlt hónapokban kialakult a szentmisék biztonságos megtartásának a rendje, az emberek értik és betartják a szabályokat. A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata azt közölte: az istentiszteletek megtartásáról a helyi lelkészek döntenek, a hívek tőlük kérhetnek, illetve a gyülekezetek honlapján találhatnak tájékoztatást az ünnepi szertartások rendjéről. Az MRE zsinatának elnöksége azt kérte a gyülekezetektől, hogy csak azokban a templomokban tartsanak istentiszteletet, ahol eleget tudnak tenni a járvány miatt bevezetett előírásoknak. A szertartásokat csak fertőtlenített, kiszellőztetett templomban lehet megtartani, a híveknek kötelező maszkot viselniük és négyméteres távolságot tartaniuk egymástól. Az elnökség azt is javasolta, hogy csak előzetes regisztrációval engedjenek be híveket a templomba.
























