Lifestyle

Drágul a karácsony: ennyivel emelkedik a fenyő ára idén

Ennyibe kerülnek majd idén a karácsonyfák: a luc-, a nordmann és az ezüst fenyő.

Karácsonyfa árak 2021-ben

Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt akár 20 százalékkal is drágulhat, méterenkénti ára így elérheti a 7000-8000 forintot. A lucfenyő méterenként 4000-5000 forintba, az ezüstfenyő 5000-6000 forintba kerül majd, de egyre több helyen darabárat határoznak meg az eladók.

Közölték, Magyarországon az emberek évente 1,8-2 darab millió karácsonyfát vásárolnak, a szervezet abban bízik, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat az árusítás is. Az értékesítés nagyrészt faiskolai árudákban, közterületeken és online történik.

Kiemelték, az országban mintegy 3000 hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben. A fák kitermelése november második felében kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ. A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége 500-600 ezer darabot tesz ki. Ugyanakkor jelezték, a nordmann fenyő iránti, évek óta erősödő keresletre válaszul, az elmúlt 10 évben nagy mennyiségben telepítették a magyar gazdálkodók is, így idén ebből a fajból széles választék várja a vásárlókat.

A szakmaközi szervezet úgy véli, célszerű őstermelőknél, bejáratott, megbízható árusítóhelyeken megvásárolni a fenyőfákat, mert azokat csak decemberben vágják ki, ezért tartósabbak, szebbek.

Felhívták a figyelmet a műfenyőkre is, amelyek zömében Kínából érkeznek, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk, ráadásul a tapasztalatok szerint általában 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről-évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen.

Akciókra nem nagyon számíthatunk, viszont a kínálat idén karcsúbb lesz, mint máskor, ráadásul az árak is az egekbe szöknek.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Bár a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal menesztette U14-es leánycsapatának gyógytornászát, a háttérben meghúzódó szexchat-botrány részletei még mindig sokkban tartják a...
Sztárok
Elindult a Séfek Séfe nyolcadik évadának forgatása, és máris egy váratlan visszatérő borzolja a kedélyeket. A rajongók nagy örömére újra feltűnt Lukasz, a korábbi évad egyik legemlékezetesebb...
Sztárok
Hatalmas a boldogság Hollywoodban: Kaley Cuoco az Instagram-oldalán, egy végtelenül imádnivaló családi fotósorozattal tudatta a rajongókkal, hogy vőlegényével a második közös gyermeküket várják.
Lifestyle
A rózsa a kertek egyik legszebb éke, ám a dús virágzáshoz nem elég a rendszeres öntözés és metszés. A tapasztalt kertészek szerint az is sokat számít, milyen növények kerülnek a rózsabokor közvetlen...
Lifestyle
Súlyos csapást mér az online vásárlókra az adóhatóság legfrissebb közleménye. Július 1-től könyörtelenül véget ér az Európai Unión kívüli, filléres csomagok aranykora, és mélyen a zsebünkbe kell...
Sztárok
Miközben a brit királyi családot évek óta botrányok és belső konfliktusok rázzák meg, Vilmos herceg és Katalin hercegné a háttérben csendben készülnek a jövőjükre. Bennfentesek szerint van egy...