Ennyi édességet fogyasztanak a magyarok húsvétkor - elképesztő mennyiség

Az idei húsvéti édességfogyasztás 900 tonna körül alakulhat. Egy friss felmérési eredményből az is kiderült, milyen édességet miért választunk.

Imádják a magyarok a csokoládét

A magyar édességpiac forgalma idén várhatóan 230 milliárd forint körül fog alakulni, mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke a fogyasztói és szállítói trendeket ismertető előadásában. A Tudományos és Technológiai (TÉT) kutatásai szerint a torta felét a csokoládé, valamint a keksz-piskóta termékcsoport adja (26, illetve 24 százalékos részesedéssel), a harmadik legnagyobb (17 százalékos) szegmens a jégkrémé. A piac további bő harmadán pedig sorrendben a praliné, a cukorka és a csipsz osztozik 12-10 százalékos részesedéssel.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Magyarországon évente és fejenként átlagban 10-11 kilogramm édességet fogyasztunk, és ebben a kosárban a csokoládé mintegy 3 kilogrammot nyom. A lakosság harmada (33 százaléka) naponta, közel fele (45 százaléka) hetente fogyaszt édességet. Csupán a megkérdezettek 6 százaléka mondja, hogy nem eszik édességet.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Sztárok
David Copperfield egyik meghökkentő mutatványa az volt, amikor a levegőben repkedett, és nem úgy, hogy repülőre szállt.
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.