Lifestyle

Lenyűgöző dizájn és remek kamerarendszer: itt a HUAWEI nova 10

A HUAWEI nova 10 a berlini IFA szakkiállításon debütált idén először és már akkor látszott, hogy nem akármilyen fejlesztéseket eszközöltek rajta az előző szériához képest. A lenyűgöző dizájn mellett az előlapon található 60 megapixeles előlapi kamera igazi aduásznak számít, de ezeken felül is tartogat még kellemes meglepetéseket a készülék.

Ami szép az szép

A nova 10 már első ránézésre is megragadja a tekintetet, köszönhetően a remekül eltalált dizájnnak. Kevés olyan elektronikai eszközzel találkozom, ami nőként le tud venni a lábamról, de az elegáns megjelenés és aprólékos kidolgozás még engem is meg tud győzni. A HUAWEI nova 10 pedig pontosan ilyen jegyekkel bír, a három lencsét tartalmazó hátlapi kameraszigetet aranyozott betétek díszítik, amik elegánsan ágyazódnak be a "Csillagezüst", vagy "Csillagfekete" színű hátlapba. A tükröződésmentes üveg csillogó felülete valóban szemet gyönyörködtető, ugyanakkor a hátlap okos kialakításának köszönhetően mégis sima matt felületet kapunk, ami még az ujjlenyomatoknak is ellenáll.

A dizájnfejlődés azonban nem csak a remekül eltalált felületekben és színkombinációkban mutatkozik meg, hanem a készülék méreteiben is. A HUAWEI nova 10 mindössze 6,88 mm vastag és alig 168 g, így rendkívül kényelmes kézben tartani, az ívelt kijelző pedig kifejezetten kellemes érintési élményt nyújt. Szintén előremutató változtatás a készülék alsó keretének méretcsökkenése is, ami az előző generációhoz képest 17%-al lett vékonyabb, így mindössze 2,6 mm². Ez a változás videonézés közben érhető tetten leginkább, hiszen ezáltal szélesebb látószögű nézetben élvezhetjük kedvenc sorozatainkat, filmjeinket vagy felvételeinket a kijelzőn.

HUAWEI nova 10

Elismerésre méltó kamerarendszer

Ahogy már a bevezetőben is említettem, a jól eltalált dizájnon felül a nova 10 egyik legnagyobb húzóereje a 60 megapixeles, ultraszéles látószögű előlapi kamera, amivel könnyedén készíthetünk akár 4K felbontású szelfi videókat is. A készülék továbbfejlesztett kamerarendszerének köszönhetően a professzionális tartalomgyártás lehetősége bárki számára könnyen elérhető, a képzeletnek tényleg csak az egyén kreativitása szabhat határt.

Hátlapi kamerarendszer

8 MP Ultraszéles Makró Kamera

  • 112° ultraszéles látószög
  • Minimum 2 cm-es makró távolság

50 MP RYYB Ultra Vision Kamera

  • RYYB színszűrő
  • Azonnali autofókusz fázisérzékelés

2 MP Portré Mélységérzékelő Kamera

  • Bokeh hatás

A hátlapi kamerasziget is remek felhozatalt rejt, portré videó módban például tényleg zseniális, szinte filmszerű jeleneteket rögzíthetünk anélkül, hogy az arc elmosódása rendellenesen hatna a felvételeken. Szintén a lehető legjobb video élményt szolgálja a követő videó funkció is, ami arra szolgál, hogy ha felvételen szereplő személy egy pillanatra el is tűnik valami (pl. egy fa vagy autó) mögött, amikor újra láthatóvá válik, a kamera fókusz ismét automatikusan rá irányul, így biztosítva a felvétel folytonosságát, minőségromlás nélkül. A kamerarendszer az RYYB színszűrőnek és az XD fusion engine-nek hála gyengébb fényviszonyok és éjszakai felvételek készítésekor is megállja a helyét, ami szintén elengedhetetlen feltétele a professzionális tartalomelőállításnak. Az elkészült fotók és videók, valamint dokumentumaink tárolására 128 GB tárhelyet kínál a gyártó, míg a rendszer gyorsaságáról Snapdragon 778G processzor és 8GB memória gondoskodik.

HUAWEI nova 10

Élmények minden mennyiségben

A HUAWEI nova 10-ben az a csodás, hogy nem csak a tartalomelőállítást, de a fogyasztást is igazi élménnyé teszi. Bár egy időben sok kritika érte a márka saját fejlesztésű áruházát, az AppGallery mára tényleg olyan szintre fejlődött, hogy a Google támogatás hiányát a felhasználók meg sem érzik. Az áruházban bármilyen alkalmazáshoz könnyen és egyszerűen hozzáférhetünk - az AppGallerybe integrált „Petal-Search" igénybevételével akár harmadik félen keresztül is, - legyen szó közösségi média applikációkról vagy kedvenc streaming szolgáltatóink alkalmazásairól. Ha pedig esetleg egy kedvelt Google szolgáltatásra lenne szükségünk, akkor ott a Gspace, amit szintén az AppGallery keresőfelületéről tudunk letölteni harmadik fél által fejlesztett és üzemeltett alkalmazásként.

HUAWEI nova 10

A nova 10 esetében tényleg szembetűnő, hogy a feljesztők számára milyen kiemelt jelentőséggel bírt a lehető legkényelmesebb felhasználási élmény megteremtése. Ezt jól tükrözi a "Szuperkészülék funkció", melynek segítségével egy érintéssel egy helyen érhetjük el eszközeinket, legyen szó zenehallgatásról, videolejátszásról, vagy más beállításokról, de ugyanilyen felhasználóbarát megoldás a megosztott fájlkezelés lehetősége is, ami által Huawei laptopunkról kábeles összeköttetés nélkül is azonnal elérhetjük a telefonon lévő dokumentumokat vagy fényképeket.

Szerencsére arra sem kell ügyelnünk, hogy állandóan "töltő közelbe" helyezkedjünk, hiszen a nova 10 4000 mAh kapacitású akkuja a 66W Huawei SuperCharge technológiának köszönhetően a reggeli készülődés ideje alatt teljesen feltölthető, így biztosak lehetünk benne, hogy a készülék minden esetben rendelkezésünkre áll, amikor csak szükségünk van rá.

A HUAWEI nova 10 már elérhető a Magyar Telekom, Yettel és Vodafone üzletekben, valamint a Media Markt, Euronics és eMAG áruházakban.
Ajánlott fogyasztói ára: 239.990 Ft

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.