Lifestyle

Hobbiból álommunka: így csináld, és neked is sikerül

A tánc az esszenciája

János egy kis erdélyi településről indult el, és kiváló tanítónője iskolai tánccsoportot szervezett, aminek koreográfiáit maga alkotta. Ehhez a csapathoz csatlakozott gyermekként János, aki a tanítónő motiválásának és lelkesedésének köszönhetően indult el a tánc irányába. Hamarosan tévéfelvételre hívták őket, ami valamikor szórakozásnak indult, gimnáziumi évei alatt azonban komoly érdeklődéssé vált, olyannyira, hogy hamarosan besegített az oktatásba.

Az ifjú János feladatokat kapott, és ez még inkább motiválta. Imádta ezt a közösséget és a tanítónőt is, hiszen időközben megismerkedett a latin tánccal is. Ebben szintén tehetségesnek bizonyult, így több versenyen is elindult, amelyeken sikeresen szerepelt. Egyre több művészi ággal kezdett foglalkozni, s nem csupán a táncot, hanem egy új gondolkodásmódot, világnézetet sajátított el. A kitartó munka eredménye mindig meghozza a gyümölcsét, ma már a JP Dance tánctársulat számos városba eljutott, Papp János azt a szeretetet, odaadást adja a gyerekeknek, amit ő kapott egykori tanítómesterétől.

Időközben felvették az Ybl Miklós Építészeti karára, s ezen évek alatt lett számára világos Budapesten, hogy a tánc lesz az Ő esszenciája, s ez a karrierútja. Jómagam is sokat tanulok a fiataloktól, a szenvedély és a lelkesedés az átragad a környezetre is.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nem elég a tehetség és a szorgalom

Ugyanezt éreztem a legutóbbi előadásomon is, melyet a BVK felkérése alapján workshop jellegűvé varázsoltam: http://tinyurl.hu/MgmC/. Azt hinnénk, hogy a karrieresszencia nem a vállalkozóknak szól, nos, erre jó példa János is. Saját magát építette fel és kezdte meg az egyesülete létrehozását. János szerint nem elég a tehetség és a szorgalom, ha igazán sikeresek akarunk lenni. Fontos, hogy erősek legyünk, az akadályokat pedig érzékenyen, finoman, könnyedén kell venni.

János egyik kiemelkedő fontosságú eseménye, mint említettem korábban, a TÁNCLÁZADÁS. A Tánclázadásban a táncstílusok különbözőségét szerette volna kihasználni János, mint ahogy ő is számos táncstílust megtanult és ezáltal kialakított egy egyedi produkciót. Részt vettek az Urban Ghawazee Tribal hastáncosaitól kezdve a Street Style tagjai, az SZTC táncosai, fontos szerepet kaptak a Metronóm Dobiskola dobosai. Ezek az együttműködések kiválóan felturbózták a csapatok koreográfiáit, valami szokatlan és különleges alakul ki. Igen, és ezen van a lényeg, hogy egyedit alkotott, ez az igazán közös pontunk és ezért is tudunk együtt működni.

Az utóbbi év tapasztalatai azt mutatják, hogy az álláskereső klienseim 93%-a azért frusztrált, feszült, ideges és türelmetlen a másikkal szemben, mert elégedetlen önmagával és a helyzetével.

Fotó; Leadfotó:123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...