Gyógyír fáradtság ellen

Amikor hatalmába kerít minket a fáradtság érzése munka közben, néhány módszer segítségével könnyen túllendülhetünk rajta.
Mindenki érezte már, hogy nem tudja nyitva tartani a szemét, fárasztóvá válik a gondolkodás, s a koncentrálás is nehezebben megy. Ilyenkor legszívesebben ledőlnénk egy kicsit pihenni, szundítani. Viszont ezt a legtöbb ember nem engedheti meg magának, ezért mindig valami gyors frissítő után néz. Tévhit hogy a kávé segítene a bágyadtság leküzdésében, mivel maximum 20 percig pörget fel minket, utána veszt élénkítő hatásából. Ezért érdemesebb valamilyen más módszerhez folyamodni; most ajánlunk pár olyan gyógyírt ami segítségedre lehet.
Mozgás
Ha ülőmunkát végzünk, naponta többször álljunk fel és sétáljunk egyet a folyosón, de a legjobb ha a szabadban tesszük, hiszen a friss oxigén igen jó hatással van az agyunkra. Viszont ne csak a munkahelyen egy rövid szünet erejéig vezessük be a mozgást a mindennapjainkba, hanem vegyük rá magunkat és rendszeresen sportoljunk valamit. Ilyenkor a legjobb az úszás, konditerem, biciklizés, zenés torna vagy amit közösségben végzünk, hiszen az a hangulatunknak is jót tesz. Lehetőleg heti többször, körülbelül 2-3 alkalommal mozogjunk valamit. Ennek köszönhetően jobban fogunk aludni, s reggel kipihenten ébredhetünk.
Folyadék
Figyeljünk oda a folyadékbevitelre frissességünk megőrzése érdekében. A megfelelő mennyiségű folyadék az energia készleteink feltöltésének egyik kulcsát jelenti. Sok esetben a kimerültség hátterében a szervezet kiszáradása áll, ezért mindig tartsunk magunknál, elérhető közelségben megfelelő mennyiségű vizet. Élénkítő hatása van a fekete- vagy zöld teának, és az olyan déligyümölcsöknek is, mint a narancs vagy a grépfrút.
Nassolás
Ha a pilledtséget szeretnék legyőzni, akkor jótékony hatásai vannak egy-egy nassolni valónak a nap folyamán. Ebben az esetben mindig valamilyen alacsony zsírtartalmú, fehérjét tartalmazó ételeket fogyasszunk gyümölccsel: gyümölcsöt joghurttal vagy gabonaszelettel, esetleg almát mogyoróvajjal, aszalt gyümölcsöt mogyoróval vagy alacsony zsírtartalmú sajtot. Hosszabb távon sokat segíthet, ha az étrendünket is megfelelően alakítjuk ki. Kerüljük a zsíros ételeket, és részesítsük előnyben a vitaminokat, ásványi anyagokban gazdag ételeket és ha lehet minél többször együnk halat, mivel a bennük lévő omega-3 zsírsav jó hatással van a szervezetünkre. A méz is segítségünkre lehet ha gyors felfrissülésre van szükségünk, néhány kanál azonnal megteszi a hatását. Vannak akik vezetés közben, hosszú utak alatt alkalmazzák.
























