Lifestyle

Ne maradjatok le róla ti sem! Idén utoljára mulathatunk a Gyerek Szigeten

Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget, éppen ezért most még június 23-24-én érdemes kinézni a Hajógyári-szigetre és elmerülni a seregnyi ingyenes programban. A búcsúhétvége is bőven tartogat meglepetéseket: itt lesz Rutkai Bori és bandája, Radványi Balázs és Varró Dániel és ingyenes sétalovaglással készül a Mesés Lovasudvar.

Még egyszer kijátszhatjuk magunkat

A Generali Gyerek Sziget záró hétvégéjén az aprónép még egyszer birtokba veheti kedvenc játékait, de még az utolsó két nap is lesznek újdonságok. Ilyen például a Mesés Lovasudvar, ami biztos, hogy sokak kedvence lesz. Itt ingyenes sétalovagoltatással várják a nyeregbe a kicsiket, a GYILOVE Egyesület különféle látványos produkcióval készül, a legbátrabbak pedig kipróbálhatják, milyen lehet lovas színészként jelmezben felpattani egy lóra.

A sportrajongók a foci VB jegyében továbbra is rúghatják a bőrt a Fociszigeten – míg az apukák a Generali Arénában figyelhetik a meccset -, a Dechatlon Sportpark pedig az egész családot kihívó, öt ügyességi feladatból álló sportos játékkal várja a vállalkozószellemű játékosokat. A megmérettetés végén ráadásul a dicsőség mellett értékes ajándékokat, sőt, egy 20 ezer Ft értékű ajándékkártyát is hazavihetnek a játékosok.

Változatos sport- és kézműves programok

Aki szereti, ha ugrálás közben a szél picit megborzolja a haját, a Trambulin Parkban hódolhat szenvedélyének, a harcos kedvűek nagy örömére pedig visszatér a Sárkány kertje Shaolin akadálypálya, ahol a Shaolin szerzetesek ügyességi pályáját lehet tesztelni. Ezen a hétvégén is csodaszép alkotások születhetnek majd a Kézműves Palotában, ahol ezúttal a tűzzománc készítés, papírmerítés, különleges fonás és habkarton építészet fortélyait lehet majd elsajátítani, de gond-és molyűző babák is kerülnek majd ki a szorgos kezek alól. A Karamella Cirkuszvilágban ismét a Rippel-fivérek lesznek a porondon, vagyis tőlük lehet majd tanulni az artistaságról, de lesz Bohócoskola és Bohócerdő is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Aki az állatokat szereti...

A Gyerek Paradicsom minden hétvégén a természettel közeli témákkal és programokkal várta a lurkókat, ezúttal pedig egy Állati jó hétvégével készülnek! Itt mindent megtanulhatnak a kicsik a felelős állattartásról és az állatmentésről és itt lesz a Rex Kutyatthon néhány lakója is. Ki tudja, lehet hogy a család itt találja meg legújabb tagját… Az állatvédelem mellett június 23-án, szombaton a Jane Godall Intézet előadásán megtanulhatják a gyerekek, hogy miért káros a környezetre a nylonzacskók használata, aki pedig ügyesen válaszol a totó kérdéseire még egy „újratáskát” is nyerhet.

Mindemellett ezen a hétvégén is barangolhatnak a gyerkőcök Kukutyinban felfedezve annak mesterségeit, barátkozhatnak állatokkal az Állatsimogatóban, a tudományokkal ismerkedhetnek a Csodák Palotájában, a Modellezők Tere az elmélyült alkotóké, de ezúttal is vár mindenkit a Minialdi, az M2 a barátod programjai, a Minimax Sátor és a Jana Babajátszóház is.

Ingyenes koncertek és előadások

A Generali Nagyszínpad idei utolsó szombatját a Dongó Dalok Apróknak előadás nyitja, majd a Majorka Színház mutatja be Róka szolga c. darabját, a délután zárásáról pedig a Rutkai Bori Banda: Ürdöngölők koncertjével gondoskodik. Vasárnap a gyerekek és szülők nagy kedvencei, Radványi Balázs és Varró Dániel nyitják a napot közös műsorukkal, utána Paprikajancsi vásári bábjátéka szórakoztat és Kárász Eszter és az Eszterlánc mesezenekar búcsúztatja a Gyerek Szigetet. A Gyerek Sziget ingyenes kerékpármegőrzővel várja a bringásokat, érdemes kitekerni a programokra.

További információk és részletes program www.gyereksziget.hu

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...