Gombos Edina: "A kritikát tudni kell helyén kezelni!"

A férjed kubai. Hogy sikerült beilleszkedned a családjába és az idegen kultúrába, illetve neki hogy sikerült beilleszkednie a miénkbe?

A férjem, Alberto eredetileg állatorvosnak tanult, de aztán rájött, hogy ebből nem fog megélni, így elvégezte a turisztika szakot. Pont annak a szivargyárnak a shopjában volt gyakornok, ahol forgattunk. Ott ismerkedtünk meg, aztán találkozgattunk és sok mindent megmutatott nekem Havannában. Utána hazajöttem, és szinte azonnal bejelentettem, hogy visszamegyek Kubába, mert nem bírom azt, ami itt van, sok mindent átértékeltem, és vissza akarok menni. Egy hónappal később újra Kubában voltam, akkor már Albertoval közösen utazgattunk. Bemutatott a szüleinek, és ekkor találkoztam először az igazi kubai léttel, hiszen már nem szállodában laktam, mint turista, hanem beleláttam a családi életbe. Nagyon fontos volt az életemben, amikor láttam, hogy náluk mennyire erősek a családi kötelékek. Végtelenül jó érzés volt, hogy befogadtak engem és kedvesek voltak hozzám. Ezután hol Kubába, hol Magyarországra utaztunk, majd miután Alberto megkérte a kezem, végül úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk, milyen lesz Magyarországon, és itt telepszünk le. Biztosan sokat számított, hogy az én szüleim is befogadták a családba, úgy bántak vele, mintha a saját gyerekük lenne, elősegítették, hogy minél komfortosabban érezze magát. Én is igyekeztem minél többet megmutatni az országból, megismertetni vele a magyar kultúrát. Ő pedig borzasztóan nyitott volt rá, már a második évnél azt mondta, hogy mostantól csak magyarul akar beszélni, különben nem fog munkát találni. Onnantól kezdve mindent magyarul mondtam, aztán lefordítottam angolra, és egy év alatt megtanulta a nyelvet. Végül eljutottunk oda, hogy annyira szeretett itt élni, hogy mikor külföldről visszatértünk, azt mondta, hogy de jó itthon lenni. Miután megszületett a gyerekünk, már tényleg az volt a vágyálma, hogy magyar állampolgár lehessen. Levizsgázott magyarul, letette az alkotmányos alapismeretek vizsgát, megvoltak az ellenőrzések, és értesítettek bennünket, hogy sikerült. Augusztus 27-től magyar állampolgár.

Szeretsz főzni? Szoktatok otthon kubai ételeket készíteni?

Igen, nagyon szeretek, és olyannyira szoktunk, hogy nemsokára megjelenik a kubai szakácskönyvünk. Nem csak Alberto, hanem a lányunk miatt is igyekszünk sok kubai dolgot becsempészni a magyar életünkbe. Alberto például otthon táncolni szokott a gyerekkel meg kubai zenét hallgatnak, és sokszor kubai ételeket készítünk. Ha vendégek jönnek hozzánk, ők külön kérik, hogy aznap kubai ételt főzzünk. Rengeteg receptet tanultam az anyósomtól, főleg mikor fél évig itt volt nálunk unokázni. Végig ott álltam mellette a konyhában, és figyeltem, ahogy a helyi specialitásokat csinálja. Innen jött az ötletünk Albertoval, hogy jó lenne megismertetni a magyarokat a kubai konyhával, és készíteni egy olyan szakácskönyvet, ami nem csak egy szimpla receptgyűjtemény. A könyvben a legfőbb családi receptjeinket adjuk át, és mellette személyes élmények és saját fotók is lesznek, szóval egy kis ismertető Kubáról, általunk elmesélve.
 

Beszélgessünk kicsit a divatról! Te hogyan jellemeznéd a saját stílusodat?

Abból kell kiindulni, hogy pici lány vagyok, és rajtam egy kiló mínusz meg egy kiló plusz is látványos, ráadásul a képernyő még rá is pakol az emberre. Alapszabály, hogy mindig azt kell hangsúlyozni, ami jó, erre oda kell figyelni. Például nem szabad nagyon mintásat vagy csíkosat felvenni, ezek a képernyőn nagyon el tudnak csúszni. Az én stílusom letisztult, finoman elegáns, tehát nem az a túlzásokba eső elegancia. Talán a lezseren elegáns kategóriába vagyok besorolható. Nyilván a világos hajamhoz elsősorban az élénk színek állnak jól, egy barna vagy bézs nem annyira nyerő, inkább a rózsaszín meg a barack, a kicsit intenzívebb, de nem túlzó színek. 

Hogy bírod a kritikát a közönség részéről? Milyen hátulütői vannak annak, hogy ismert ember vagy?

Hallottam már olyat ismert emberektől, hogy nem olvasnak magukról, és nem nézik a róluk szóló fórumokat. Ez nem igaz. Mindenki kíváncsi rá, hogy mit gondolnak róla, csak ezt tudni kell helyén kezelni. Nem kell komolyan venni azokat, akik beírnak ezekbe a fórumokba, és csak gyalázkodnak, igazságtalanok és süt belőlük a rosszindulat úgy, hogy fogalmuk sincs róla, ki vagy. Egyáltalán nem befolyásolják az életemet, nekem nem lesz ettől rosszabb, nekik pedig nem lesz jobb. Nem szabad komolyan venni őket, reagálni rá pedig végképp nem. Ezzel ilyen szinten nem törődöm, mert butaság lenne. Ami nehéz ebben a dologban, hogy mikor kilépek a TV2 ajtaján, nem szűnök meg ismert embernek lenni. Mikor lesétálok a kocsimhoz, vagy elmegyek bevásárolni, nekem ott is viselkednem kell. Nem gyalogolhatok le gumipapucsban vagy smink nélkül, ha épp ahhoz van kedvem. Őszinte leszek, ez olykor elég fárasztó. Mert abban az emberben, aki éppen akkor lát, az a kép marad majd meg, annak alapján emlékszik majd rám.. Igazából akkor van lehetőségem kikapcsolódni, ha külföldre megyek, olyankor óriási nyomás esik le rólam. Ez nem negatívum, csak a velejárója az ismertségnek. Az emberek szeretete nagyon jólesik, ezt is nap mint nap tapasztalom. Nem úgy kell elképzelni, hogy ha bemegyek valahova, akkor a sorban előre engednek, mert én vagyok Gombos Edina. Amúgy sem vagyok az a típus, aki erre képes lenne, nem is tudnám kihasználni az ismertséget. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ha ismert vagy, minden az öledbe hullik, de ez tévhit.
 

Akkor nem véletlen, hogy sokat utaztok külföldre. Hova szeretnél még mindenképp eljutni, ahova eddig nem sikerül?

Most pont azt mondtam a férjemnek, hogy a legjobban arra vágyom, hogy üljünk be egy kenuba, csorogjunk le a Dunán vagy a Tiszán, álljunk meg valahol, süssünk szalonnát és aludjunk sátorban. Alberto elég furcsán is nézett rám, mintha meghülyültem volna. De egyszerűen annyira ki vagyok már éhezve arra, hogy egy kicsit elbújjunk és csak mi legyünk, és senki ne lásson bennünket, hogy már ezzel is megelégednék. Nagyon imádunk Ausztriában, a hegyekben kirándulni. Évente többször elmegyünk, mert elérhető közelségben van, nem kerül olyan sok pénzbe, és ott önmagunk lehetünk, ahogy mi szeretjük. Persze vannak nagyobb álmaim is: Ausztrália és Új-Zéland, de ehhez sok időre és pénzre lenne szükség.