Lifestyle

Geocaching - Kincskeresés mindenkinek

A geocaching nem más, mint egy szabadidős tevékenység, mely a kincskeresés szenvedélyére, a természetjárásra, turizmusra épít. A tevékenység akár hobbi szinten is űzhető, de egy hétvégi programnak is kiváló. Egy-egy geoláda megtalálása pedig igazán nagy sikerélmény, és mindig izgalmas, mit is tartogat a szerencsés megtaláló számára.

Mi is ez valójában?
A geocaching a görög „geo” és az angol „cache” szavakból áll, melyek jelentése „föld” és „rejtekhely”. A játék már körülbelül 150 éves múltra tekint vissza. Akkor még csak földrajzi pontokat jelölő írásbeli közlések álltak a vállalkozók rendelkezésére, ma már GPS koordináták segítenek a kincskeresésben, de természetesen az ügyesebbeknek egy térkép is elegendő. Az első geoládát az USA-ban rejtették el, Magyarországra 2001-ben ért el az ötlet. Azóta nálunk is már több mint 3000 láda vár megtalálásra országszerte. Bárhol laksz tehát, szinte garantált, hogy van néhány kincsesláda a közeledben.

A kincskeresés lényege, hogy a már jártas személyek geoládát, vagyis egy kisebb, vízálló dobozt helyeznek el egy földrajzi helyre, melynek koordinátáit közzéteszik. A többi vállalkozó megkeresi a dobozt, feljegyzi a benne található jelszót, és ennek segítségével a honlapon rögzíti a megtalálás tényét.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Mit rejt a geoláda?
Egy hagyományos geoládában találunk egy magyar és angol nyelvű üzenetet azoknak, akik véletlenül akadtak rá a ládára, egy naplófüzetet, íróeszközt és – ami a legfontosabb – kincseket. Ez – élelmiszereket kivéve – szinte bármi lehet, ez teszi a játékot igazán izgalmassá. Ám ne legyünk mohók, a láda tartalma az illendőség szerint csak akkor illet meg minket, ha hoztunk magunkkal valamit, amit a helyére tehetünk. Ez azonban még különlegesebbé teszi a kincskeresést, hiszen a következő megtalálónak már mi okozunk meglepetést.

Teendők és tippek
A láda megtalálása után a benne levő füzetbe írjuk bele a megtalálás idejét, körülményeit és nevünket, jegyezzük fel magunknak a jelszót, és rejtsük el újból a dobozkát. Ha szeretnénk, a jelszó segítségével a weboldalon beszámolhatunk az élményről, és megoszthatjuk a készített fotókat is. Hasznos, hogy a honlapon – a földrajzi helyek mellett – az elrejtett ládák mérete is fel van tüntetve, így tudni fogjuk, mit tegyünk majd a jelenlegi kincsek helyére.

Íme a honlap, ahol megtalálhatók a helyszínek, GPS koordináták, tudnivalók, és a jobbnál jobb élménybeszámolók is: geocaching.hu.

Egy egész napos program keretében akár több dobozkát is felkereshetünk, és legjobb, ha társasággal indulunk el, hiszen a geocaching baráti összejövetelnek, kalandozásnak, de akár csapatépítésnek vagy családi programnak sem utolsó.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...